Befogadó istentisztelet a Kecskeméti Református Gimnáziumban

A 2025/2026-os tanév új első osztályaiba érkező diákjait köszöntötte a Kecskeméti Református Gimnázium, és az iskolát fenntartó Kecskeméti Református Egyházközség 2025. május 25-én, vasárnap. (Fotó: Grefiti diákújság)
"Sok szeretettel köszöntök mindenkit mai istentiszteletünkön, amely egyházközségünk gimnáziumának egyben a befogadó istentisztelete. Köszöntöm azokat, akik ma vannak először református templomban, és azokat is, akik rendszeres jelenlévői alkalmainknak. Azt remélem, hogy az iskolánk melletti 4-6 évre történő elköteleződésetek mellett Istennel való kapcsolatotok örök életre szóló elhatározássá érik bennetek. Ebben segítsen minket Isten megújító, életre hívó Szent Lelke"- köszöntötte a befogadó istentiszteleten az új diákokat Vincze Árpád iskolalelkész.
A köszöntést követően a befogadó istentisztelet keresztelővel folytatódott. A szülők és keresztszülők küzül négyen is a Kecskeméti Református Gimnázium "öregdiákjai" voltak. A keresztelési beszédet is volt "refis", Damásdi Péter, a kiskunhalasi Szilády Áron Református Gimnázium iskolalelkésze tartotta.
Ezt követően hangzott el a bibliaolvasó kalauz napi ószövetségi igéje a Példabeszédek könyvének 18. részéből Vigh Léna 9.C osztályos tanuló tolmácsolásában.
Az igehirdetés szolgálatát Vincze Árpád iskolalelkész végezte a felolvasott szakasz egy versének kiemelése alapján: "Erős torony az Úr neve, odafut az igaz és védelmet talál" (Péld 18,10), amit a gyülekezet egy prezentáció segítségével is követhetett. Kattintson IDE!
Komádi Róbert iskolalelkész imádságát követően Dr. Hamarné Neuhauser Ágnes tanárnő, az egyházközség oktatási szolgálatáért felelős gondnokaként a gyülekezet, Parádi Noémi 10.B osztályos tanuló pedig a DÖK nevében köszöntötte a 140 leendő diákot.
A perselypénz a diákok szociális támogatását szolgálta ezen az istentiszteleten is, mint minden olyan alkalmon, amely szorosan kapcsolódik az iskola életéhez.