Befejeződött a Klapka utcai óvoda infrastrukturális fejlesztése

Vissza a címlapra

Befejeződött a Klapka utcai óvoda infrastrukturális fejlesztése. Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata a Széchenyi 2020 program keretében, 191,03 millió forint 100%-os támogatású vissza nem térítendő támogatást nyert a pályázat megvalósítására. Az Európai Regionális Fejlesztési Alap által finanszírozott projekt a főépület felújítását, részleges átalakítását, valamint egy új, belső udvari épületszárny építését is magában foglalta. Bővült a három csoportszobás épület alapterülete, ezáltal az óvodai férőhelyek száma is nőtt.

A TOP-6.2.1-15 kódszámú, „Családbarát, munkába állást segítő intézmények, közszolgáltatások fejlesztése" című felhívásra beadott pályázatnak köszönhetően a Klapka utca 14. szám alatti 3 csoportszobás óvoda épületben sor került a főépület nyílászáróinak cseréjére, az utcai és belső udvari homlokzat felújítására, építészeti, épületvillamossági és épületgépészeti korszerűsítésére. A belső udvari szárny megépítésével megvalósult az épületet akadálymentesítése is. A meglévő csoportszobák külön vizesblokkokat kaptak, korszerű melegítőkonyha, dolgozói öltöző, nevelői és orvosi szoba került kialakításra. Új csoportszoba, tornaterem, és hozzá tartozó kiszolgáló helyiségek (szertár, mosdó) létesültek, emellett új csoportszobai bútorok, játékok, tornaeszközök és egyéb a nevelést segítő eszközök beszerzése is történt. A főbejáraton kívül, egy akadálymentesített feljárón és egy előtetővel ellátott játszóudvari bejáraton vált megközelíthetővé az óvoda. Magújult az óvoda udvara is, a gyalogos burkolt felületek, a kert és a játszóudvar egységesen felújításra került. A zöldfelületek felújítása és bővítése mellett játszóeszközök és kerti bútorok elhelyezése is történt, valamint kerti játékok és tárolóépület készült. A fejlesztés eredményeképpen nőtt az óvodaépület alapterülete, ezáltal 11 férőhellyel bővült az óvoda befogadóképessége.

A korszerű fejlesztéseknek és eszközöknek köszönhetően javult az óvodai nevelés szolgáltatásainak minősége. A férőhelybővülés elősegíti a kisgyermeket nevelők könnyebb munkavállalását, valamint lehetővé teszi új munkaerő alkalmazását.

A projekt terveit a 7. Dimenzió Építésziroda Kft. készítette, a kivitelezést a kecskeméti székhelyű MESTER-BAU 2002 Kft. és a Bács Klíma Kft. közösen végezte. A projektről bővebben a www.kecskemet.hu oldalon olvashatnak.