Bács-Kiskun megyei rászorulóknak segített a honvédség

Vissza a címlapra
Bács-Kiskun megyei rászorulóknak segített a honvédség

Térítésmentesen felajánlott honvédségi busszal utaztak haza szociálisan rászorult gyerekek július 5-én, pénteken Balatonfenyvesről Bajára.

A Magyar Vöröskereszt Bács-Kiskun Megyei Szervezete közel negyven esztendeje táboroztat mozgáskorlátozott, fogyatékkal élő, és szociálisan rászoruló gyerekeket Balatonfenyvesen. Idén 86 gyermek és 25 gondozó töltött el egy hetet a Balaton partján, ami annak fényében különösen értékes, hogy a táborba utazás során az egyik autóbuszuk kigyulladt. A gyerekek számára érthetően megrázó élmény mellett adódott tehát a praktikus kérdés: vajon hogyan utaznak majd haza?

Lipóthné Komjáti Andrea, a szervezet igazgató asszonya elmondta: a táboroztatást minden évben teljes mértékben különböző adományokból szervezik meg, így számukra teljesen lehetetlen buszt bérelni. „Sokat keresgéltünk, míg végül a Honvédelmi Minisztérium, nevezetesen Erdélyi Lajos, a tárca humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára nyújtott nekünk térítésmentesen segítséget, amit ezúton; a gyerekek nevében is nagyon hálásan köszönünk" - fogalmazott Lipóthné Komjáti Andrea.

Az MH 43. Nagysándor József Híradó- és Vezetéstámogató Ezred üzemeltette honvédségi busz annak rendje és módja szerint meg is érkezett a táborhoz, majd a rakodás után a gyerekek el is indultak vissza Ba

(honvedelem.hu)