Bábokkal és mesével zárult a klímavédelmi program: bemutatkoztak a legkisebb klímahősök

Vissza a címlapra
Bábokkal és mesével zárult a klímavédelmi program: bemutatkoztak a legkisebb klímahősök

Sikeresen lezárult a „Vigyázat, forróság! - bábok formájában kelnek életre a klímahős állatok" című NTP-s pályázat. A június 11-én megrendezett utolsó szülői workshopon a gyerekeké volt a főszerep, akik kreatív módon mutatták be a program során szerzett tudásukat.

m0220.jpg

A 60 órás tehetséggondozó kurzus alkalmával a tanulók élményszerű műhelyfoglalkozások során szereztek ismereteket a klímaváltozás állatokra gyakorolt hatásairól, valamint a környezetvédelem jelentőségéről. Bábokkal jelenítették meg az élővilágot érintő veszélyeket és a lehetséges megoldásokat. Változatos módszerekkel dolgozták fel a különböző témaköröket: a diákok újságcikket írtak, panaszlevelet fogalmaztak, riportot készítettek, plakátokat terveztek, és könyvtári kutatómunkát is végeztek. Különböző technikákkal bábokat alkottak, majd árnyjáték keretében jelenítették meg a meserészleteket. Márciusban egy élménydús kiránduláson vettek részt Budapesten, ahol a Természettudományi Múzeumba és a Budapest Bábszínházba látogattak el. Eszközökkel is gazdagodott a csoport: LED televíziót, reflektorokat, bábparavánt és bábtartó állványt kaptak.

A záróesemény fénypontja a résztvevők saját bábjáték-előadása volt. A történetet a gyerekek maguk alkották meg: a Klímahős állatok című mese színpadra állításával hívták fel a figyelmet a környezettudatosságra és a globális felmelegedés veszélyeire. A délután folyamán a jelenlévők egy összefoglaló kisfilmet is megtekinthettek. A vetítés során életre keltek a pályázat legemlékezetesebb pillanatai: a fotók és videók hűen tükrözték a kisdiákok elkötelezettségét, a műhelymunkák vidám hangulatát és a projekt főbb tevékenységeit. A program bebizonyította, hogy a környezeti nevelést már egészen fiatal korban, élményalapú módszerekkel lehet a leghatékonyabban átadni.

"Tehetségközelben" - komplex tehetséggondozó programok támogatása „ (2025.) című pályázati kiírására benyújtott, NTP-TEHETSEG-25-0243 pályázati azonosítószámon nyilvántartásba vett, Vigyázat forróság! - bábok formájában kelnek életre a klímahős állatok című pályázata 2 900 000 Ft összegű vissza nem térítendő támogatásban részesül.

A támogatás kedvezményezettje, a Kecskeméti Tankerületi Központ Kecskeméti Lánchíd Utcai Sport Általános Iskolája.

Pályázat időtartama: 2025.09.01 - 2026.08.31.

Galéria (7 kép)

Összes kép letöltése