Az Univer hetényegyházi üzemétől rajtolt el az idei Coop Rally

Vissza a címlapra
Az Univer hetényegyházi üzemétől rajtolt el az idei Coop Rally

A COOP üzletlánc a hazai élelmiszertermelés elkötelezett támogatójaként a korábbi évek hagyományait követve immár 18. alkalommal szervezte meg a minőségi, magyar élelmiszer-előállítást és termékeket középpontba állító Coop Rallyt. A több mint száz autót számláló verseny startja az Univer hetényegyházi üzemében volt - ahol a jól ismert Erős Pistát is gyártják -, ahol sajtótájékoztató keretében ismertették a program célját.

k0911DSC-0016.jpg

Eszerint a COOP beszállító partnereivel összefogva ismét szeretné felhívni a figyelmet az ország élelmiszeriparának értékeire, a hazai gyártás megtartásának és erősítésének szükségességére, amelynek fontosságára az elmúlt kihívásokkal teli gazdasági időszak is rávilágított. A cél a tradíciókra épülő korszerű és versenyképes élelmiszer-előállítás bemutatása. A rally 2006-ban indult útjára és napjainkig 143 Magyarországon működő gyártót és forgalmazót mutatott be. Az idei szakmai program Kelet-Magyarország gyártóihoz és forgalmazóihoz látogat el szeptember 11-12. között.

A rendezvény fővédnöke dr. Nagy István agrárminiszter.

coop2.jpg

A sajtótájékoztatón Kecskeméti „színekben" Szemereyné Pataki Klaudia (Fidesz-KDNP), Kecskemét polgármestere, Molitorisz Károly, az Univer Product Zrt. vezérigazgatója és Cseh Tamás, a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal Kecskeméti Járási Hivatalának hivatalvezetője köszöntötték a mezőnyt. Rajtuk kívül dr. Nobilis Márton, az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára, és Pekó László, a CO-OP Hungary Zrt. igazgatóságának elnöke mondtak beszédet. Szilágyi József százados, a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársa pedig a verseny közlekedési szabályait ismertette a rallyn résztvevő autósokkal.

coop.jpg

A Coop Rally résztvevői között idén is vannak magyar olimpikonok, többek között Szabó Gabriella és Csipes Tamara olimpia bajnok kajakozó, illetve az aranyérmes férfi párbajtőrcsapat két tagja, Siklósi Gergely és Koch Máté.

A Coop Rally második állomása Felsőlajoson a Márka Üdítőgyártó Kft. volt.

Galéria (31 kép)

Összes kép letöltése