Az sem zavarta, hogy a házban alszik az asszony
Nem zárták be a bejárati ajtót, így bement a házba, ahonnan többek között az alvó sértett mellől emelte el a telefonját.
Az egyik kiskunmajsai idős asszony csütörtök reggel, ébredés után nem találta az ágya mellett hagyott mobilját. Nem sokkal később kiderült, hogy valaki az éjszaka bemászott az udvarára, majd a csukott, de nem zárt bejárati ajtón keresztül bement hozzá. A tolvaj a konyhában megtalálta a nő pénztárcáját, valamint egy doboz cigarettát és két parfümöt is. Az sem zavarta, hogy a sértett a szobában alszik, elvette mellőle a telefonját, majd távozott a házból.
A kiskunmajsai nyomozók a bejelentést követően azonnal adatgyűjtésbe kezdtek, kamerafelvételeket elemeztek. Ennek köszönhetően azonosították a kifosztással gyanúsítható helyi nőt, akit nem sokkal később el is fogtak. A besurranó nem volt ismeretlen a helyi rendőröknek, hiszen több büntetőeljárás is van vele szemben folyamatban. A nőt kifosztás, valamint egy másik bűncselekmény elkövetése miatt hallgatták ki gyanúsítottként. Ezután őrizetbe vették, majd kezdeményezték letartóztatását