Az OTP Fáy Különdíját nyerte el a Kecskeméti Katona József Gimnázium

Négy iskolai osztály nyert pénzjutalmat az idén először meghirdetett OTP Class pályázaton, amelynek célja a diákok pénzügyi tudatosságágának növelése és az iskolai közösségek támogatása - tájékoztatta a pályázatot meghirdető OTP Bank az MTI-t. (Fotó: Google Earth)
Az osztályközösségek az iskola környezetének rendbetételére, valamint közösségfejlesztésre pályázhattak, a nyerteseket közel 300 pályázó közül választotta ki a szakmai zsűri - írta a közleményben a bank.
Közlésük szerint közösségépítés kategóriában a Szenczi Molnár Albert Református Általános Iskola, illetve az Újbudai Bocskai István Általános Iskola egy-egy csapata, iskolai környezet fejlesztése kategóriában a Győri Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium, illetve az Érdi Bolyai János Általános Iskola csapatai kapták meg az 500-500 ezer forintos nyereményt. Hozzátették: az összeget az osztályoknak a pályázatban bemutatott projekt megvalósítására kell fordítaniuk.
Az OTP Fáy Különdíját nyerte el a Tatabányai Árpád Gimnázium és a Kecskeméti Katona József Gimnázium, ezek az osztályok egy ebédmeghíváson és egy félnapos gyakorlatorientált pénzügyi tréningen vehetnek részt a Budapesti Állatkertben - tartalmazza a közlemény.