Autista Gyermekekért Egyesület - Ez történt 2023-ban

A 25 éves Autista Gyermekekért Egyesület 2023-ban is sok csodálatos élménnyel tudta megajándékozni az autista gyermekeket. Elmúlt évük rövid összegzését olvashatják cikkünkben.
Március 31-én - az Autizmus Világnapjára készülve - auti-sétát rendeztünk városunk főterén a Kecskeméti EGYMI Autizmus Centrumának tanulói, valamint Csodabogár Autizmussal és Fogyatékkal Élő Személyek Nappali Intézményében ellátott fiatalok részvételével.
Április 2-án este az autizmus világnapi „Light It Up Blue!" elnevezésű nemzetközi kampányhoz csatlakozva a felújított Városháza homlokzatát világítottuk meg kék fénnyel, zenei aláfestés mellett.
Május 16-án adták át a legrangosabb tehetségsegítői elismeréseket, a „Bonis Bona - A nemzet tehetségeiért" díjakat. Két másik kecskeméti díjazottal együtt az autistákért végzett, több évtizedes munkája elismeréseként az Autista Gyermekekért Egyesület vezetője is Bonis Bona-díjat vehetett át. A díj elnevezése a „Bonis bona discere", vagyis „Jótól jót tanulni" latin közmondásból származik...
Július 8-9-én a Pro Filii Alapítvány pályázati támogatásával találkozót tartottunk autista fiataloknak és családjaiknak a Nyíri erdei Vackor Vár Erdei Iskolában. A mozgalmas két nap alatt íjászkodtunk, kenyérlángost sütöttünk, túráztunk. Harmadízben megszervezett felnőttauti-találkozónk alkalmat teremtett a szülőknek a gyermekeik jövőjével kapcsolatos egyenként összegyűjtött információk, tapasztalatok kicserélésére, az autista „öregdiákoknak" pedig a volt iskolatársakkal való találkozásra.
Július 22-én ismét tandemtúrára hívtuk a vállalkozó kedvű autista fiatalokat. A 25 kilométeres távot a tavaly zárult "Az autisták társadalmi integrációjáért" elnevezésű pályázatunkon beszerzett tandem-biciklikkel kerekezték végig a srácok. Újabb túrákra is készülünk, amelyekről idejekorán hírt adunk!
Szeptember 9-én harmadik alkalommal láttuk vendégül - együttműködő partnerünk, a Katona József Könyvtár közreműködésével - az AutifI podcast csoport tagjait, akik saját tapasztalataikat megosztva kínáltak számunkra kapaszkodókat az autizmus sajátosságainak jobb megértéséhez, elfogadásához, az autizmussal - és az autistákkal - való együttélésből előadódható konfliktushelyzetek megoldásaihoz. Mint egyéb programjainkról, erről is hírt adott a civil munkánkat értő figyelmével segítő helyi sajtó.
December 13-án Csodabogárba járó fiatalok és szüleik izgulták végig a kis herceg történetét a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház egyesületünk által az idei évadra bérelt két páholyában. Kísérletnek szánt kezdeményezésünket - a nagy sikerre való tekintettel - jövőre folytatni szeretnénk!
A karácsony előtti napokban több mint száz családnak sikerült eljuttatnunk a kecskeméti Intézmény-és Piacfenntartó Szervezet által az Autista Gyermekekért Egyesület rendelkezésére bocsátott, 10 ezer forintos vásárlási utalványokat! Köszönet a Kecskeméti EGYMI Autizmus Centruma és az Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága Kecskemét CSODABOGÁR nappali intézménye munkatársainak, valamint az Autista Gyermekekért Egyesület önkénteseinek, akik közreműködtek a rászoruló családok elérésében, Kecskemét Megyei Jogú Város karácsonyi ajándékának célba juttatásában.
Mindez nem jöhetett volna létre, ha nincsenek elkötelezett segítőink, nagylelkű adományozóink és a személyi jövedelemadójuk 1%-át az Autista Gyermekekért Egyesületnek felajánló támogatóink, akik lehetővé tették 25 éve megkezdett közhasznú munkánk folytatását!
Bízunk benne, hogy tevékenységünkkel továbbra is méltónak bizonyulunk támogatóink bizalmára.
Adószámunk: 18355350-1-03
Bankszámlaszámunk: 50800128-11029991
A LEGKISEBB TÁMOGATÁST IS A LEGNAGYOBB TISZTELETTEL KÖSZÖNJÜK!
Autista Gyermekekért Egyesület