Átadták a Mercedes-Benz Iskola felújított és korszerűsített épületszárnyát Kecskeméten
Átadták a Mercedes-Benz Iskola közel 600 millió forintból felújított épületszárnyát Kecskeméten szerdán a Lestár Péter Oktatási Központban, amelyet az autógyár saját forrásából és állami támogatással korszerűsített.
Lena Doll, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. HR-igazgatója az átadó ünnepségen kiemelte: a Mercedes-Benz Iskolát 2009-ben alapították a Daimler AG, a Magyarországi Németek Általános Művelődési Központja és Kecskemét város együttműködésének köszönhetően. Az intézményben kezdetben a Németországból érkező családok gyermekeinek oktatása folyt, de három éve megnyitotta kapuit a magyar anyanyelvű tanulók előtt is.
A beruházással az alsó és felső tagozatos diákok most már közös épületben, a Lestár Péter Oktatási Központ külön épületszárnyában tanulhatnak, korszerű és jól felszerelt oktatási körülmények között. Mint mondta, a Mercedes-Benz vezetése számára kiemelten fontos, hogy hozzájárulhat Kecskemét és a régió oktatási színvonalának emeléséhez. Büszkék arra, hogy egy olyan képzési folyamatot valósítanak meg, amely az óvodával kezdődik, és az általános iskolán keresztül egészen a szakképzésig tart.
Az iskolának jelenleg 62 alsó és 31 felső tagozatos tanulója van. Az oktatás Baden-Württemberg tartomány tantervei szerint történik. Az alsó tagozatban a német nyelvű oktatás szinte minden órán két pedagógus közös munkájával valósul meg, a német tanító mellett mindig egy magyar nyelvű pedagógus is foglalkozik a diákokkal. Negyedik osztály végére a gyerekek már mindkét nyelven nagyon jól ki tudják fejezni magukat.
Mint elhangzott, a Mercedes-Benz Iskola vezetése a későbbiekben 11. és 12. osztály elindítását is tervezi.
Gaál József Kecskemét alpolgármestere hangsúlyozta, Kecskemét ma Magyarország egyik legdinamikusabban fejlődő központja, térsége.
Az iskola megnyitásának különös jelentősége van a Homokbányán, mivel az elmúlt évtizedben ez a településrész szellemvárosként létezett. Napjainkra azonban egyre több élettel töltődik meg, amelynek fontos része a Mercedes-Benz Iskola. Az intézmény mára fontos színfoltja lett a kecskeméti oktatási kínálatnak.
Az eseményen kiosztott tájékoztató szerint, a fejlesztés során a tantermek, csoportszobák és tanári szobák korszerűsítése mellett megújult a lépcsőház, az aula, a földszinti tornaterem és az öltözők, a melegítőkonyha, az étkező, a tankonyha, és további két oktatóterem is. Az udvaron két játszótér, műfüves focipálya, teniszpálya, 100 méteres futópálya, strandröplabda pálya, valamint távolugró pálya és egy kültéri fitnesz eszközökkel felszerelt tornapálya biztosít mozgási és sportolási lehetőséget a tanulóknak.
(Szöveg: MTI)