Átadták a K&H mozdulj! az év kedvenc tesitanára vármegyei díjakat
A Magyar Diáksport Szövetség és a K&H Bank közös kezdeményezésére harmadjára került sor a megyék legnépszerűbb tesitanárainak megválasztására. A szavazást követően Bács-Kiskun vármegye 3 díjazottja: Gácsi-Kiss Gerda, Erdélyi-Szilágyi Andrea Éva és Czeglédi Gábor és kapták meg a díjakat.
Közel 300 jelölttel, vármegyénként 3 kategóriában, tíz napon át zajlott a „K&H mozdulj! az év kedvenc tesitanára” szavazás, amelynek végén összesen 60 pedagógus kapja meg az elismerést. A kezdeményezés az előző évek nagy sikerét követően indult el idén is, amelynek célja azon testnevelők kiemelése és elismerése, akik a gyerekekkel megszerettetik a mozgást, képesek elérni, hogy a mindennapos testmozgás beépüljön a diákjaik életébe, továbbá saját egészséges életvitelükkel példát mutatnak a gyerekeknek.
Az első lépés a jelölések begyűjtése volt, méghozzá óriási számban: országszerte közel 11 000 jelölés érkezett 1800 tesitanárra, intézményvezetőktől, kollégáktól, szülőktől és gyerekektől egyaránt. A jelölteket az MDSZ három kategóriába sorolta be:
a. 200 fő, vagy az alatti iskolákban tanító testnevelő
b. 200 fő fölötti iskolában tanító testnevelő
c. 35 év alatti, fiatal testnevelő.
A beérkezett jelölteket az MDSZ vármegyénként és kategóriánként maximum 5 főre szűkítette. Ezt követően került sor a megyei/budapesti szintű szavazásra. Aki a jelöltek közül a legtöbb szavazatot kapta, az lett a megyében az Év kedvenc tesitanára, külön-külön a 3 kategóriában. A szavazás hatalmas érdeklődés mellett zajlott, a jelöltekre több mint 150 000 szavazat érkezett! A három díjazott Bács-Kiskun vármegyében:
Az év tesitanára 200 fő fölötti iskolák között: Gácsi-Kiss Gerda, Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium
„Gyerekkorom óta fontos szerepet játszik az életemben a sport és a mozgás, igyekszem ezt átadni a környezetemnek. Így nem volt kérdés, hogy a testnevelő tanári pályát választom. Szeretem, hogy a sport kitartást, erőt és fegyelmet teremt számomra, ez jellemző az óráimra. Ezek azok a tulajdonságok, amiket más tantárgyaknál is kamatoztathatnak a gyerekek, és az élet egyéb területén is hasznukká válik.”
Az év tesitanára a 200 fő alatti iskolák között: Erdélyi-Szilágyi Andrea Éva, Kecskeméti Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola, Fejlesztő Nevelés-Oktatást Végző Iskola, Kollégium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény
„Testnevelő tanárként a Kecskeméti EGYMI tanulásban akadályozottak általános iskolájában (110 fő gyermek) tanítok, ahol a mozgáson keresztül segíthetem a különböző diagnózisú SNI tanulók fejlődését, és nap mint nap megtapasztalhatom az apró, de nagyon fontos sikereiket. Közreműködöm a Komplex Alapprogram pedagógiai módszertanának megvalósításában. Hátrányos helyzetű és a halmozottan hátrányos helyzetű tanulóknak élmény alapú mozgásos órákkal, foglalkozásokkal igyekszem a mozgás örömét megmutatni. Számomra különösen értékes, amikor egy gyermek önbizalma erősödik, és örömmel vesz részt a feladatokban. A tanulók az óráimban leginkább a játékosságot, a változatosságot és a biztonságos, elfogadó légkört szeretik, ahol mindenki a saját képességeihez mérten teljesíthet. Igyekszem sok mozgásos játékot és élményszerű feladatot beépíteni, hogy motiváltak maradjanak, és komplexen fejlesszem őket. Fontos számomra, hogy minden gyermek sikerélményhez jusson, és pozitív kapcsolatot alakítson ki a mozgással és társaikkal. Szívügyem a Magyar Speciális Olimpia Szövetség versenyeire való felkészítés atlétika sportágban, ahol tanítványaim átélhetik a versenyzés és a győzelem semmihez sem fogható katarzisát. Jelenlegi tanítványaimnak és a következő generációnak olyan élményeket, tudást szeretnék átadni, amiből tudnak meríteni, és olyan alternatívát mutatni a digitális élet mellett, amivel bővíthetik a szabadidő hasznos és egészséges eltöltését. Az egymás elfogadását, az együttműködés fontosságát és az egészséges életmód iránti igényt is szeretném átadni nekik. Hiszem, hogy ezek az értékek hosszú távon is segítik őket a mindennapi életben, és hiszem, hogy a testnevelés óra nemcsak a testet, hanem a lelket is acélozza a jövő kihívásaival szemben.”
Az év fiatal tesitanára: Czeglédi Gábor, Kecskeméti II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
„Czeglédi Gábor vagyok, a kecskeméti II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola egyik testnevelő tanára, valamint a Kecskeméti Sportiskola kézilabda szakosztályának edzője. A pedagógus pályát véleményem szerint csak hivatásként-, szívvel-lélekkel lehet végezni, mert a szülők mellett, mi, pedagógusok felelünk a gyermekek fejlődéséért minden szinten. Ahány gyermek, annyi történet, álom, remény és mindezeket nekünk fel kell ismerni és ahogyan csak lehet, a legjobb embereket nevelni belőlük, ahogyan a testNEVELŐ szóban is benne van. Valójában ezért szeretem nagyon ezt a pályát, mert rengeteg gyerekkel tudok beszélgetni, tanítani, nevelni őket és olyan értékeket átadni nekik, amiket egész életükben hasznosítani tudnak. Minden nap, minden tanórámon ezek mentén próbálok helytállni, és véleményem szerint a gyerekek nagyon is értékelik. Amellett, hogy megkövetelem a fegyelmet és a kemény munkavégzést, a szabályokat mindig együtt hozzuk meg év elején a tanulókkal, így sokkal könnyebb a közös munkavégzés is. A tanórákat mindig belengi a jókedv, biztonságérzet, valamint az a bizalom, hogy bármilyen problémájukat elmondhatják nekem és szerintem ezek miatt is kedvelhetik az óráimat. Minden diákomnak azt tanítom, hogy merjen önmaga lenni, fejezze ki véleményét és ne máshoz hasonlítsa magát, hanem magához képest legyen jobb minden egyes nap."
A díjakat: feliratozott pólót, továbbá egyenként 30 000 Ft értékű sportszervásárlási utalványt a nyertesek az MDSZ regionális képviselőjétől és a K&H Bank fiókvezetőjétől vették át.
Az országos szavazás május 13-június 11. között zajlik a vármegyei és budapesti győztesek részvételével a választás weboldalán: https://www.evtesitanara.hu/orszagos-szavazas/. A megtisztelő címen túl az országos győztesek további értékes díjakat is kapnak: feliratozott melegítőt, továbbá egyenként 330.000 Ft értékű pihenőutalványt.