Állami áruház: Habos-babos csodapalota Kecskeméten

Vissza a címlapra

Idén sem marad operett nélkül a kecskeméti színház közönsége. A társulat az 1950-es évek legendássá vált propaganda-operettje, az Állami áruház premierjét tartja 2019. március 1-jén, pénteken a Kelemen László Kamaraszínházban. Az előadást a K2 független színházi műhely fiatal rendezői, művészeti vezetői Benkó Bence és Fábián Péter rendezték.

* Egy közkedvelt jelenet a legendás filmből: Állami áruház - Glauziusz bácsi - Feleki Kamill

A Diadal Áruház szorgos eladói vígan készülődnek nyitáshoz. Percre sem restek, hiszen a tét óriási: idén melyik áruház nyeri el a Minisztérium zászlaját? A diadalhoz közös nevezőre kell jutni a nagy kérdésben, hogyan is kell eladni. Kocsis Feri, a moszkvai tanulmányútjáról visszatérő eladó az új időknek új dalaival tér vissza hőn szeretett áruházába. Azt állítja, a vevőnek csak azt kell eladni, amire szüksége van. Ezzel szemben Dániel kartárs, a női konfekció osztály vezetője azt mondja, a vevőre rá kell vetnie magát az eladónak, mint a tigris, és rásózni a legdrágább holmit. A kapitalizmus vad csökevényei szállnak harcba tehát a szocialista termelés józan következetességével...

* Egy másik közismert jelenet az 1952-ben készült filmből: Állami áruház - Duna parti csónakházban.

Ferinek mindemellett szembe kell néznie az áruház külső és belső ellenségeivel is. Hol az imperialista uszító Amerika Hangja Rádió, hol a titkon reakciós vezérigazgató a soros.

És hogy jut idő ennyi munka közt a szerelemre is?!

Az' 50-es évek legendássá vált propaganda-operettje, az Állami Áruház egy olyan vidám korról regél, amelyről nem vidáman regélni halálos bűn. Ideje elővenni - olvasható a kecskeméti Katona József Színház weboldalán.

Barabás Tibor - Gádor Béla - Darvas Szilárd - Kerekes János

ÁLLAMI ÁRUHÁZ

operett

BEZZEGH ILONKA, eladó a női konfekció osztályon - Dobó Enikő
KOCSIS FERENC, visszatérő eladó - Koltai-Nagy Balázs
FELEKI BORISKA, eladó a férfi konfekció osztályon - Kovács Lotti
DÁNIEL KÁROLY, a női konfekció osztályvezetője - Szemenyei János
KLINKÓ REZSŐ, a férfi konfekció osztályvezetője - Varga-Huszti Máté e.h.
GLAUZIUSZ KAMILL, az Áruház főkönyvelője - Pál Attila
DANCS EMIL, igazgató kartárs úr - Aradi Imre
ASCHER GIZI, az igazgató kartárs úr titkárnője - Danyi Judit
BEZZEGH BÁCSI, Ilonka papája - Kiss Jenő
PELIKÁN JÓZSI, a raktáros fiú - Nagyhegyesi Zoltán
NOVÁKNÉ, eladó a női konfekció osztályon - Réti Erika
FARKAS PIROSKA, eladó a női konfekció osztályon - Sirkó Anna
BÁNYAI MÁNYAI LAJOS, eladó a női konfekció osztályon - Kovács Martin e.h.
dr. LEBSTÜCK MÁRIA, parasztlány, aki vevő
FÓNAY LENKE, fiatalabb nő, aki süket
IVÁNYINÉ, minisztériumi elvtársnő
LATABÁR KLOTILD, eladó a férfi konfekció osztályon - Kelecsényi Panni e.h.
PESSTY PÉTER, dzsentri feketéző úr
BÁRDY KÁLMÁN, eladó a férfi konfekció osztályon
BÁRDY GUSZTÁV, kalauz - Pálóczi Bence e.h.
ŐZE MARGIT, a kalauz felesége
LORÁN MÁRTA, idősebb nő
TURAY ZSUZSANNA, eladó a női konfekció osztályon - Szabó Dorottya e.h.
PETRESS IDA, eladó a női konfekció osztályon - Dura Veronika e.h.
TŐKÉS TERI, eladó a női konfekció osztályon
GÓZONNÉ, a tűzoltó felesége - Támadi Anita e.h.
GÓZON TIVADAR, tűzoltó úr
GÁBOR MIKLÓS, eladó a férfi konfekció osztályon - D. Varga Ádám e.h.
MIKLÓS GÁBOR, eladó a férfi konfekció osztályon
CSORVÁSI GYULA, feketéző úr - Nagy Péter e.h.
VALAMINT
GERTLER VIKTOR, a megafon hangjának tulaja - Cseke Péter
VIRÁG ÁRPÁD, hivatalnok úr - Kürtösi Ferenc
Közreműködik a színház meghívott zenekara.
Díszlettervező: SZAKÁCS FERENC
Jelmeztervező: HORVÁTH JENNY
Koreográfus: GYÖNGY ZSUZSA
Zenei vezető: KÁROLY KATI
Karmester: DRUCKER PÉTER
Zenei főmunkatárs: LÁTÓ RICHÁRD
Súgó: PATYI SZILVIA
Ügyelő: DOMJÁN SÁNDOR
Rendezőasszisztens: SIRKÓ ANNA
Rendező: BENKÓ BENCE ÉS FÁBIÁN PÉTER