Ajándékkosárral köszönte meg Anikónak a becsületességet a félmilliót elvesztő, majd visszakapó Tibor
Megírtuk, hogy a napokban 500.000 forint készpénzt találtak egy borítékban Kecskeméten, az utcán, azonban a becsületes megtaláló a Kecskeméti Városrendészet segítségével visszajuttatta az összeget a tulajdonosának. A Blikk most kiderítette, hogy Szabóné Bognár Anikó, a Kecskeméti Katona József Múzeum igazgatóhelyettese volt a megtaláló, akinek egy ajándékkosárral köszönte meg Tibor a becsületességét. (Az ajándékkosár átadása után kedélyesen elbeszélgetett Szabóné Bognár Anikó, Mészáros Tibor és Csíkos Imre / Fotó: Blikk)
A pénzt egy kocséri férfi hagyta el. Mészáros Tibor szinte biztos volt benne, hogy sosem látja vissza a tetemes összeget, de most már úgy gondolja: léteznek még csodák. És csodálatos emberek. Találkozott is a becsületes megtalálóval és egy hatalmas ajándékkosárral fejezte ki háláját Anikónak.
- Egy rendezvényre igyekeztem a munkahelyemre, amikor a Cifrapalotától kissé fentebb az okmányiroda előtt egy sapkát láttam az útra leesve. Ahogy lehajoltam érte, hogy felvegyem, és olyan helyre tegyem, ahol nem mennek rá az autók, észrevettem egy fehér lapot is. Ahogy belenéztem, láttam, hogy egy köteg bankjegy van benne - idézte fel Anikó a Blikknek a pénz megtalálását. Elmondta, ahogy beért a múzeumba, felhívta a Kecskeméti Városrendészet vezetőhelyettesét, Csíkos Imrét és közölte vele, hogy sok pénzt talált.
- Átküldtem két embert, és ők számolták át a bankjegyeket több ember jelenlétében, és ekkor derült ki, hogy félmillió forintot hagyott el valaki - vette át a szót Csíkos Imre. - Végig néztük a közterületi térfigyelő-kamerák felvételeit, aztán a papíron található logó alapján felvettük a kapcsolatot a bankkal, és ott a címletek alapján meg tudták mondani, ki vette fel a pénzt. De közben ment a helyi rádióban, a Gongon és internetes közösségi oldalakon is, hogy várjuk annak a jelentkezését, aki elvesztett egy nagyobb összeget - sorolta, hogy milyen lépéseket tettek a pénz gazdájának megtalálása érdekében.
Az elhagyott pénz gazdája több éve Németországban dolgozik építőipari vállalkozóként. És bizony nagyon hiányzott volna neki az a félmillió.
- Azon az ominózus napon egy földügylet miatt siettem egy kecskeméti ügyvédhez, és ahogy a kocsiból kiszálltam a város központjában, akkor eshetett ki a zsebemből a pénz a sapkával együtt. Csak később, már hazafelé vettem észre, hogy egyik sincs meg, és akkor felhívtam az ügyvédet, hogy nézze már meg az utcán, hátha ott vannak még az elhagyott tárgyak - mondta Mészáros Tibor.
De nem voltak. Tibor nem is reménykedett, aztán teljesen ledöbbent, amikor megtudta, hogy meglett a pénze, mert annak megtalálója becsületes volt, és nem tartotta meg az összeget magának, hanem leadta egy hivatalos helyre.
- Egymillió emberből egy ilyen becsületes - összegzett Tibor, majd átadta az ajándékkosarat Anikónak.
- Amikor Imre felhívott, hogy megvan a félmillió forint tulajdonosa, hihetetlenül boldog voltam, és ez felejthetetlen marad a számomra - tette hozzá az asszony.
A történethez kapcsolódva fontos megjegyezni, hogy a talált pénz megtartása bejelentés nélkül lopásnak minősülhet. Aki megtartja azt anélkül, hogy bejelentené, jogi következményekkel szembesülhet.
