A vádlottak padjára ül Mondok József izsáki polgármester kedden

Vissza a címlapra

Költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt kezdődik büntetőper Mondok József izsáki polgármester ellen 2018. november 6-án, kedden a Kecskeméti Járásbíróságon. Az "izsáki életrevalóság ikonjának" mondott Mondok - mint korábban megírtuk - 35 milliós uniós támogatást nyert egy vadászpanzió építésére, de úgy döntött, hogy nem adja ki a szálláshelyet, hanem inkább ő maga költözik oda.

A vádirat szerint Mondok József, mint egy izsáki székhelyű gazdasági társaság bejegyzett ügyvezetője 2014-ben támogatási kérelmet nyújtott be egy egyesülethez a turisztikai tevékenységének ösztönzésére.

A kérelemnek a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 35 millió forint erejéig helyt adott, majd azt két részletben folyósították. A támogatásból a kérelemben megnevezett vadászház épült fel, azonban a vádlott eltitkolta, hogy abban saját maga és a felesége életvitelszerűen kívánnak élni, ami a pályázati feltételek értelmében kizárt volt. Erről a vádirat szerint a II.r. vádlott is tudott.

A vádirat tartalmazza azt is, hogy Izsák Város Önkormányzata - melynek Mondok József a polgármestere - jogtalanul vett igénybe közfoglalkoztatotti támogatásként 934.222 forintot. Ugyanis a közfoglalkoztatott ténylegesen a vádban szereplő vadászházban dolgozott. Erről a III.r. vádlott is tudott és ehhez szándékosan segítséget is nyújtott.

A vádirat tartalmazza azt is, hogy Mondok József vádlott közreműködött abban, hogy a Cégbírósághoz valótlan tartalmú okiratot nyújtsanak be az ügyvezető személyével kapcsolatosan. Ugyanis a cég vezetését az okirat tartalmától eltérően továbbra is ő gyakorolta.

Kedden a Kecskeméti Járásbíróságon a tárgyalás a vádirat ismertetésével és a vádlottak kihallgatásával kezdődik meg. Ítéletet várhatóan idén még nem hirdetnek az ügyben.