A szabálysértőket és a gyorsulási versenyek résztvevőit figyeli az új kamerarendszer Kecskeméten
A Csányi János körút - Beniczky Ferenc utca kereszteződésében, azaz a kiskörúton a posta kanyarban 2024. december 20-án, pénteken élesítette a Kecskemét Közbiztonságáért Közalapítvány a kiskörúton felszerelt térfigyelő kamerákat. Ezek lesznek a jövőben hivatottak arra, hogy a lebuktassák a STOP táblát figyelmen kívül hagyókat, és rögzítsék az éjszakai gyorsasági versenyek résztvevőit.
A térfigyelő pontra 2 fix, és további 2 rendszámfelismerő, valamint 1 PTZ, azaz forgatható és nagyítható kamerát szereltek fel. A kamerarendszer biztosítani fogja a közlekedés rendjét és a bűnügyi felderítés lehetőségét. A legfontosabb pedig az, hogy a térfigyelő pont kiépített erős- és gyengeáramú struktúrája lehetővé teszi majd egy esetleges mobil sebességmérő traffipax kihelyezését is a jövőben.
Az új térfigyelő-rendszert a fontossága miatt egy külön térfigyelő-kamera biztosítja távolabbról.