A Séramóra Sétairoda „Édes Kecskemét” című első tematikus sétája
Kecskemét több mint száz évet felölelő cukrászdatörténetét ismerhetik majd meg a résztvevők a séta során. Előre meghirdetett időpontok a https://seramora.hu/setaink/setanaptar/ oldalon. Továbbá előzetes egyeztetéssel más időpontban is van lehetőség „sétálni", érdeklődni az info@seramora.hu címen lehet.
Helyszín: Kecskemét, Vasútkert, Katona József Múzeum főépület előtti parkban
Következő időpontok:
2020. június 27. (szombat) 10 óra
2020. június 28. (vasárnap) 16 óra
A júliusi időpontok IDE kattintva!
A tematikus sétáról:
Kecskemét több mint száz évet felölelő cukrászdatörténetében merülünk el sétánk során. A sétán nemcsak mandolás puszedlikről, krémesekről és különféle fagylaltokról esik majd szó, hanem a cukrászdáról, mint fontos közösségi találkozóhelyről. Ahová nemcsak a szerelmesek, hanem például Kada Elek egykori polgármester is szívesen járt. Jeles és botrányhős cukrászok történetei mentén felfedezzük a város rejtett zugait, közben elkísérjük Mártikát, a századfordulón élő fiatal lányt egy randevúra, a séta végén pedig szó szerint is belekóstolunk az "Édes Kecskemétbe".
Mit is jelent a séramóra?
Tippek megfejtésre:
- Hangulatfestő tájszó.
- Köze van hozzá Móra Ferencnek?
- Olyan, mint a tallabille.
A séramórálni ennél azonban komplexebb kifejezés.
Akkor séramórál valaki, ha nem határozott céllal sétálgat, nézelődik, kíváncsian fordul a környezete felé. De nem cél nélkül őgyeleg vagy ténfereg, netalán grasszál! Számunkra - a szó játékossága miatt - jókedv, felhőtlenség párosul mellé. Akár ott is séramórálhatunk, ahol minden nap járunk, így rácsodálkozva olyan részletekre, amik mellett egyébként csak elszaladunk.
Ezt szeretnénk a Séramóra Sétairodával is: friss szemmel nézni a hétköznapjaink helyeit, mintha még nem láttuk volna, hogy újabb és újabb szépséget, érdekességet fedezhessünk fel rajtuk.
A Séramóra Sétairoda bemutatja Kecskemétet
Tematikus séták, alternatív nézőpontok - megmutatjuk Kecskemét különleges, rejtett arcait.
Célunk, hogy a tágas Főtér, zegzugos utcák, ne csak a gyönyörű épületeket, hangulatos hajlatokat jelentsék, hanem a velünk séramóráló az általunk elmondott gondolatindító történetek hatására személyes, intim viszonyt alakítson ki Kecskeméttel.
Mire lehet számítani a sétán?
• Kb. 2 óra szabadtéri kikapcsolódásra
• Kb. 1,5 km-es séramórálásra könnyű terepen
• Ahonnan indulunk: Vasútkert - Katona József Múzeum főépülete előtti park
• Ahol elbúcsúzunk: Főtér
• Kutyabarát közegre
• Mártika kalandjaira
• A séta utolsó állomásán kóstolóra