A meddőségről tabuk nélkül – Szakmai előadások a TIT szabadegyetemén
A Bács-Kiskun Vármegyei TIT szabadegyetemi programsorozatának legutóbbi rendezvényén a meddőség témája került a középpontba. Az érdeklődők a kecskeméti Tudomány és Művészetek Házában kaphattak átfogó, hiteles és közérthető tájékoztatást a sokakat érintő élethelyzetről.
A résztvevőket Szabics István, a Bács-Kiskun Vármegyei Tudományos Ismeretterjesztő Társulat igazgatója köszöntötte. Az előadókat Pap-Szekeres Anita, az Egészségügyi Minisztérium új helyettes államtitkára mutatta be és méltatta.

A szakmai program első előadójaként Dr. Fekete Zoltán PhD szülész-nőgyógyász osztályvezető főorvos ismertette a meddőség kialakulásának lehetséges okait, a korszerű diagnosztikai vizsgálatokat és kezelési lehetőségeket. Előadásában arra is kitért, hogy mikor érdemes szakemberhez fordulni, valamint milyen eredményeket kínál a modern reprodukciós medicina.
A témát más szemszögből közelítette meg Dr. Belláné Barabás Andrea meddőségi, reprodukciós és örökbefogadási szaktanácsadó, aki a lelki támogatás jelentőségéről, valamint az érintett párok számára elérhető segítségnyújtási formákról beszélt. Mint hangsúlyozta: „A meddőség közös élethelyzet", amely nemcsak az egyént, hanem a párkapcsolatot és a családot is érinti.

A szakember jelenleg hétfőnként fogadja a párokat a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház kecskeméti székhelyén működő, nemrégiben elindult reprodukciós szakambulancián.
A rendezvény célja az volt, hogy szakmailag megalapozott információkkal segítse az érintetteket és hozzátartozóikat, valamint felhívja a figyelmet arra, hogy a meddőség nem tabu, hanem olyan élethelyzet, amelyben a megfelelő egészségügyi, pszichológiai és emberi támogatás kiemelt jelentőséggel bír. Az előadások hozzájárultak ahhoz, hogy a résztvevők pontosabb képet kapjanak a meddőséggel kapcsolatos lehetőségekről és a rendelkezésre álló segítségnyújtás formáiról.