A listavezető otthonában kezdi a tavaszi szezont a KNKSE

Vissza a címlapra
A listavezető otthonában kezdi a tavaszi szezont a KNKSE

Viszontagságos őszi szezonon van túl a Kecskeméti NKSE, ám ahogy Mátrai Péter vezetőedző a Ferencváros elleni mérkőzés után nyilatkozta, egyik csapat ellen sem lépnek pályára feltartott kézzel, még akkor sem, ha a tavaszi szezon első megmérettetését a bajnokaspiráns Vasas otthonában rendezik.

Kiváló őszt tudhat maga mögött a fővárosi alakulat, hiszen Pénzes Lauráék csupán egyetlen vereséget szenvedtek; hazai pályán két góllal maradtak alul a Komárommal szemben (25-27). Tizenegy győzelmet szereztek, három alkalommal osztoztak a pontokon aktuális ellenfelükkel, 25 szerzett egységgel vezetik a tabellát még úgy is, hogy egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak, mint a - jelenleg - második Eger.

A Kecskemét továbbra is sereghajtó, de a kényszerűségből megfiatalított hírös városiak nem adják olcsón a bőrüket; a Vasas ellen is igyekeznek szorossá tenni a végeredményt.

A két gárda az őszi első fordulóban találkozott egymással, a Messzi István Sportcsarnokban 15 gólos Vasas-győzelem született (22-37).

Mátrai Péter vezetőedző (KNKSE): - Nem titok, nagyon jelentős játékerőt képvisel a Vasas, komoly és reális feljutási esélyekkel. Nem a mi súlycsoportunk a fővárosi alakulat, de igyekszünk tisztességes eredményt elérni. Felkészülünk a legjobb tudásunk szerint.

Vasas SC - Kecskeméti NKSE

Női kézilabda NB I/B, 16. forduló

2022. január 28. szombat, 17:00

Sterbinszky Amália Kézilabdacsarnok, Budapest

Vezeti: Marosi, Pap