A kiskunhalasi Merkbau Kft. megkapta a versenyképességi támogatást

Vissza a címlapra
A kiskunhalasi Merkbau Kft. megkapta a versenyképességi támogatást

Átlépte a 100 milliárd forintot a vállalkozások igénye a versenyképességi támogatásra, ezért a kormány bővítheti a versenyképességi hozzájárulások keretösszegét - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter Budapesten, miután három cégnek - közte volt a kiskunhalasi kft. - adott át támogatási okiratot. (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Szijjártó Péter szerdán kéri a kormánytól újabb források megnyitását a versenyképesség-növelő program számára. Csak hétfőn 14 cég kért ilyen támogatást, a meghirdetés óta már 540. A jelentkezők összesen 260 milliárd forint értékű fejlesztést vállaltak - mondta.

A versenyképesség-növelő program fedezete múlt héten duplájára, 100 milliárd forintra nőtt. A külgazdasági és külügyminiszter a kormányfő kérésére fogja jelezni, hogy a fejlesztési igények a megemelt keretet is átlépték.

Szijjártó Péter szerint az elmúlt 10 év fejlesztéspolitikáját igazolja a kiemelkedő vállalkozói érdeklődés. Helyes döntés volt tehát a magyar cégek erősítése, ráadásul a fejlesztésekkel együtt az eddigi jelentkezők több mint 96 ezer álláshely megtartását is vállalták - hangsúlyozta.

Az újrakezdés sikere a munkahelyeken múlik, így azokat ugyanúgy védeni kell, mint az emberek egészségét - szögezte le. Rámutatott, hogy a válság ugyanakkor nemcsak visszaesést, hanem lehetőségeket is rejt. Átalakulnak a világgazdasági szabályok és erőviszonyok, és aki most tud fejleszteni, bővíteni, versenyelőnyre tehet szert - indokolta a beruházásösztönzést a miniszter.

Hozzátette egyúttal, hogy a kormány indokoltnak látná a 800 ezer eurós támogatási korlát emelését, ám erre csak az uniós döntéshozók jóváhagyása után volna lehetőség.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kedden három cégnek adott át támogatási okiratot.

A Merkbau Építőipari és Kereskedelmi Kft. 580 millió forintos beruházása több mint 287 millió forint költségvetési forráshoz jut. Merényi Jakab, a kiskunhalasi cég ügyvezető igazgatója a rendezvényen elmondta, hogy a 2008-as válság után döntöttek hosszú távú vállalati stratégia kidolgozásáról. A válság átmenetileg visszavetette a fejlesztéseket, de szeretnének ács- és asztalosüzemet építeni, és a nyílászárógyártást is áttelepítenék nagyobb telephelyre, ahol legkésőbb 2021-ben el is kezdődhetne a termelés.

Bányai Gábor, Kiskunhalas országgyűlési képviselője (Fidesz) úgy látja, hogy a vállalkozások és a kormány gyors reagálásának köszönhetően belföldön hamar véget érhet a válság. A visszajelzések alapján minden országrész kezdi visszanyerni a lendületét, és velük együtt Bács-Kiskun megye is az újrakezdésen dolgozik - fogalmazott.

(MTI)