A kirakat az üzlet szeme: így versengtek 100 éve a kecskeméti kereskedők
Volt idő, amikor a kirakatnézés felért egy önálló hétvégi programmal, persze cukrászdai édes pillanatokkal fűszerezve az élményt, hiszen 100 évvel ezelőtt bizony csak sétával fedezhettük fel az üzletek kínálatát. Kecskemét első kirakatversenyein, 1928-ban és 1932-ben vállalkozók népes serege versengett azért, kinek sikerül látványosabban, ötletesebben bemutatnia portékáját. A kirakatversenyek történetében bőven benne volt a 20. század, művészet, marketing, gazdasági válság és politika is. 2026-ban ez a régi kecskeméti hagyomány éled újjá. (Kiemelt fotó: Romkert 1955 Fortepan - Urbán gyűjtemény fortepan - 18774)

* Luther-palota: Séramóra Sétairoda képeslap
A KirakatSéta Kecskemét apropójából Tóth Anna, a Séramóra Sétairoda alapítója kutatta a kecskeméti kirakatversenyek történetét a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara felkérésére. Az archív sajtóanyagokból és történeti forrásokból kiderül: a kirakat egyáltalán nem csak arra szolgált, hogy megmutassa, mit lehet odabent megvásárolni. Volt, amikor a modern kereskedelem jelképe volt, máskor a városkép szépítésének eszköze, és olyan korszak is akadt, amikor politikai üzenetek közvetítőjévé vált.

* Fotó: Molnár Lázár hentesmester versenykirakata
A kirakat, amely vásárlásra csábít, és még a várost is szebbé teszi
Magyarország első kirakatversenyét 1909-ben rendezték Budapesten. A szervezők már akkor meglepően korszerűen gondolkodtak: abból indultak ki, hogy az ötletesen és művészien berendezett kirakat növeli a vásárlási kedvet, miközben szebbé teszi az utcákat és világvárosiasabbá a fővárost.
A versenyre 172 cég nevezett, a szervezők pedig a marketinget sem bízták a véletlenre: 100 ezer példányban osztottak ki olyan kiadványt a pályaudvarokon és Budapest forgalmas pontjain, amely segített megtalálni a részt vevő üzleteket.
A kirakatok között mai szemmel nézve is egészen elképesztő alkotások születtek. Az első megmérettetés győztese például kizárólag az üzletben kapható nyakkendőkből és selymekből készített pálmafákat és tulipánokat. Néhány évvel később repülőgépet formázó kompozíció nyert, egy papír-írószer üzlet pedig 20 ezer árucikkből épített várat. És ha azt gondolnánk, hogy van olyan árutípus, amit szinte kizárt esztétikusan megjeleníteni, akkor meg fogunk lepődni. A hentesüzletek sem maradtak ki a versengésből: kreatív megoldásaikkal, például a zsírból faragott portrészobrokkal beírták magukat a kirakatversenyek történetébe.
Fotó: Luther-palota üzletei - képaláírás: Luther-palota, Séramóra Sétairoda képeslap
Kecskemét sem akart lemaradni
A kirakatverseny ötlete hamar eljutott Kecskemétre is. Már 1909-ben felmerült a helyi sajtóban, hogy a városnak érdemes volna csatlakoznia a kezdeményezéshez.
A korabeli újságíró nem is bánt kesztyűs kézzel a kecskeméti kereskedőkkel. Azt kifogásolta, hogy a helyi kirakatokban sokszor inkább az áruk mennyisége keltette fel a figyelmet, mint az ízléses és szakszerű elrendezés. Már akkor arra biztatták a kereskedőket, hogy a zsúfoltság helyett harmonikus, átgondolt kirakatokat készítsenek.
Az első világháború és az azt követő gazdasági nehézségek azonban közbeszóltak. A kecskeméti megmérettetésekre végül 1928-ig kellett várni.

* Fotó: Miletics Boldizsár kerékpár és műszerész szaküzlete
Száz kecskeméti kereskedő versengett
1928-ban, majd 1930-ban Kecskemét a Magyar Hét országos mozgalmához csatlakozott. A kezdeményezés célja a magyar ipari termékek bemutatása és a hazai áruk vásárlásának ösztönzése volt. A kirakatok pedig ennek látványos eszközévé váltak.
A szervezők már a kor legmodernebb kommunikációs lehetőségeit használták: rádiót, filmet és nyomtatott kiadványokat. Maguk a kirakatok is változtak: megjelent a villanyvilágítás, a formatervezett üzletportál, az árjelzés és a márkakirakat.
A kecskeméti mezőny pedig korántsem csak a belváros néhány elegáns üzletéből állt. A Szabadság tér, a Széchenyi tér, az Arany János utca, a Kéttemplom köz vagy a Rákóczi út boltjai mellett a belvárostól távolabb eső lokációjú cégek is versenyeztek, mint például a Csongrádi utcán, Gáspár András utcán, Nyíri úton, Szegedi úton, Kápolna utcán, Mezei utcán, Kuruc téren vagy Szentmiklósi úton működő boltok. Fűszer- és divatáruüzletek mellett drogéria, villany-, rádió- és telefonszerelési vállalkozás, sőt kerékpáros szaküzlet is megmérette magát.
A nyertesek vállalkozók között megtalálhatóak voltak az akkori Kecskemét ikonikus üzletei: Mintsek Géza Drogériája, Vitéz Désaknai Fűszer és Csemege Árú Üzlete, Fuchs Samu textilkereskedő, Gyenes L. és Fiai Utóda és a Stühmer.
1930-ra a verseny már óriási méreteket öltött: országosan 3000 cég 5000 kirakattal indult, Kecskeméten pedig mintegy 100 kereskedő vett részt. A zsűriben már nemcsak gazdasági szakemberek, hanem művészek is helyet kaptak. Imre Gábor szobrászként és grafikusként is ismert multitalentum és Král Ervin, a Kecskeméti Közlöny kiváló karikaturistája is a döntnökök közé került.
A kirakatokat pedig szemmel láthatóan szerették a kecskemétiek. A Kecskeméti Közlöny külön cikksorozatban járta végig őket „Séta a Magyar Hét kirakatai között” címmel. Volt „csemegerengeteg”, ceruzaárboccal és kötélhágcsóval berendezett könyvesbolti kirakat, látványos cipőüzlet, és persze olyan kompozíciók is, amelyek előtt egyszerűen muszáj volt megállni.
Amikor a karácsonyi kirakat is politikai üzenetet rejtett
A második világháború után egészen más szerepet kaptak a kirakatversenyek.
Az 1948-as országos karácsonyi kirakatverseny már a hároméves terv eredményeit volt hivatott bemutatni. A dekorációhoz részletes segédlet készült, és még azt is meghatározták, milyen üzenetek kerülhetnek a kirakatokba.
A javasolt mondatok között ilyenek szerepeltek:
Munka után szép az ünnep, ünnep után jobb a munka.
Jobb karácsonyt ígért, még jobbat adott a 3 éves terv.
A vallásos karácsonyi motívumokat ugyanakkor nem tartották kívánatosnak. Kecskeméten 24-en neveztek, a legmagasabb pontszámot elért kirakat tulajdonosát, Grósz Elemér Rákóczi úti textilkereskedőt pedig 500 forintos díjjal jutalmazták.

A hetvenes–nyolcvanas években is folytatódott
A kirakatversenyek később sem tűntek el Kecskemétről. 1976-ban növényi motívumok köré szerveztek versenyt, amelyet az Alföld Áruház nyert meg, 1977-ben pedig újabb városi megmérettetést rendeztek. Első helyen a Centrum Áruház kirakatrendezői végeztek, a második helyezett a Bács-Kiskun megyei Iparcikk Kereskedelmi Vállalat szalagházi Lakásfelszerelések Áruházának versenykirakata lett, harmadik helyen a Bács-Kiskun megyei Ruházati Kereskedelmi Vállalat Arany János utcai bőrdíszmű üzletének kirakata végzett, de dicséretben részesült az Alföld Áruház is.
1988-ban a Tavaszi Fesztivál kísérőrendezvényeként ismét kirakatversenyt hirdettek. A zsűriben ekkor már a Dekoratőrök Nemzetközi Szövetségének elnöke, Heini Wegmann is helyet kapott. Összesen 18 kirakat versenyzett, a legjobbnak az Alföld Áruház hangszeres kirakatát ítélték. Második lett a Konzum ABC Áruház a Szabadság téren és az Univer Áruház, harmadik pedig a Szigma és a Kéttemplom közben működő Antikvárium. A Petőfi Népe a beszámolójában megállapította, hogy “A kirakatokról a sétálók, a vásárlók formálják a legfontosabb minősítést.”
Régi hagyomány, új fényben
Közel száz évvel az első nagy kecskeméti kirakatversenyek után most ismét a kirakatokra irányul a figyelem.
A Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara KirakatSéta Kecskemét kezdeményezése egy régi helyi hagyományt elevenít fel: 2026. október 8–18. között ismét a város üzleteinek kirakatai kerülnek a figyelem középpontjába.
Sokat változott a világ 1928 óta. Mások az üzletek, mások a termékek, és ma már néhány másodperc alatt több reklámmal találkozunk, mint amennyit egy száz évvel ezelőtti kecskeméti vásárló talán egész nap látott.
Egy dolog azonban nem változott: egy jó kirakat ma is képes arra, hogy megállítsa az embereket az utcán.
Most, 2026-ban 18 üzlet kirakata várja, hogy a kecskemétiek felfedezzék őket. A közönség október 18-ig járhatja végig a versenykirakatokat, és dönthet arról, melyik nyeri el leginkább a tetszését.
A KirakatSéta Kecskemét 18 versenykirakata
Alföld Áruház – 6000 Kecskemét, Deák Ferenc tér 6.
Apacs ezüst ékszer – 6000 Kecskemét, Deák Ferenc tér 6.
BALANCE Férfi Divatüzlet – 6000 Kecskemét, Deák Ferenc tér 2.
BERENIQUE – 6000 Kecskemét, Deák Ferenc tér 6., Alföld Áruház külső Árkádsor, 2. sz. üzlet
Bestia Gold – 6000 Kecskemét, Kisfaludy utca 5.
Bestia Trend – 6000 Kecskemét, Deák Ferenc tér 6.
Essence Férfi Divatüzlet – 6000 Kecskemét, Kisfaludy utca 5.
Florist Virágszalon – 6000 Kecskemét, Rákóczi út 8.
Fusio Optika – 6000 Kecskemét, Szabadság tér 3.
Ildi Outlet – 6000 Kecskemét, Arany János utca 10–12.
Kóborló Antikvárium – 6000 Kecskemét, Csongrádi utca 1. fsz. 8. (üzletsor)
Micro-Licht Kft. – 6000 Kecskemét, Jókai utca 16.
Nefrit Stílus – 6000 Kecskemét, Deák Ferenc tér 6.
Stefánia Függönyszalon – 6000 Kecskemét, Wesselényi utca 5.
Szalmarózsa Virágüzlet – 6000 Kecskemét, Batthyány utca 19.
Tünde Gyermekcipő és Ruházati Szaküzlet – 6000 Kecskemét, Hornyik János krt. 2.
Vangelis Férfi Divat – 6000 Kecskemét, Deák Ferenc tér 6. (Alföld Áruház, Árkád üzletsor)
Zemef Zálogház és Ékszerbolt – 6000 Kecskemét, Arany János utca 8.
A szervezők arra kérik a kecskemétieket: sétáljanak, nézelődjenek, majd szavazzanak a kedvencükre.
Az összeállítás Tóth Anna, „A kirakat az üzlet szeme – Kecskeméti kirakatversenyek” című kutatása és cikke alapján készült. A kutatás a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara felkérésére, a KirakatSéta Kecskemét projekt keretében zajlott.
A program a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Vállalkozásfejlesztési Projektjének megbízásából, Magyarország Kormányának támogatásával valósul meg.