A KEFAG dámtrófea-szemléje a Vackor Várban

Vissza a címlapra
A KEFAG dámtrófea-szemléje a Vackor Várban

A korábbi évekhez hasonlóan idén is bemutatta a KEFAG Zrt. a Nyíri erdei Vackor Várban a szakemberek számára a vadászterületen kilőtt dámtrófeákat. A Földművelésügyi Minisztériumot az eseményen Szabó Ferenc politikai főtanácsadó képviselte. (Fotók: Vincze József)

Kellemes őszi időben állíthatták fel csütörtök délután a Bugaci- és az Észak-Kiskunsági Erdészet munkatársai azt a 42 nyárfarönköt, melyek az installációt képezték a barcogási időben esett dámbikák trófeáihoz. A bemutatóra ezúttal sem csupán a vadászokat, hanem a szűkebb értelemben vett szakmát, a kollégákat és a kamarát, valamint a vadászszövetséget is meghívták. Melyhez a Kiskunsági Vadászkürt Egyesület vadászkürt dallamai és Szabó Kocsis Zsuzsanna éneke méltó keretet adtak.

Sulyok Ferenc, a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. vezérigazgatója köszöntőjében elmondta, hogy a bemutatóval a vadászati kultúrát, a vadász túrizmust szolgáló KEFAG Zrt. a Bugaci- és az Észak-Kiskunsági Erdészet vadászterületeinek - összesen mintegy 20 ezer hektár - térségében nyújtott kiváló lehetőségeket kívánta megmutatni.

- Nagy öröm számomra, hogy egy ilyen különleges helyen, az oktatás „előszobájában" köszönthetem önöket - mondta a vezérigazgató. - Hiszen rendkívül fontos, hogy a fiatalokkal is megteremtsük a kapcsolatot, megmutathassuk nekik a vadászat rejtelmeit, örömét.

Madácsi Sándor erdészeti igazgató a vendégeknek elmondta, hogy a területen a több mint száz éve ide „migráló" dámok kiváló élőhelyet találtak. Húsz éve összesen 31 „lapátost" lőttek a barcogás időszakában, idén pedig a tervek szerint 74-et fognak, melyből eddig 46 teljesült.

- Bugacon 15 bika került terítékre a barcogás időszakában. Ebből 10 érmes: 4 arany, 2 ezüst és 4 bronz. A legnagyobb trófeasúlyú 4,72 kg, pontszáma 192,9 - mondta el Fodor Mihály, a Bugaci Erdészet igazgatója.

- Vendégeink most 42 dámbika és egy gímbika trófeáját látják - mondta Madácsi Sándor. - Ez utóbbi az úgynevezett Kunadacsi Fantombika. Amely korábban már több dámbikát halálra sebzett. A trófea súlya 12.43 kilogramm, és 227.82 CIC. A lapátos dámok 69 százaléka érmes, a legnagyobb trófea súlyú 4.83 kilogramm, a legnagyobb pontszám 192.07 CIC. Tíz éves vagy annál idősebb bika 17 van a trófeák között.