A Kecskeméti Református Általános Iskola csapata nyerte a Kecskemét Város Polgára Leszek vetélkedőt
Idén immár 27. alkalommal rendezte meg a Kecskeméti Belvárosi Béke Általános Iskola a Város Polgára Leszek vetélkedőt, melynek védnöke Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere. A verseny döntőjén a 6 legkiválóbb csapat mérte össze a tudását 2022. március 29-én, kedden délelőtt.
A versenyre 10 iskola 19 csapata nevezett az idén. A versenyév mottója ez volt: „Századok szárnyán vagy, ahogy Tamási Áron írja: Az ember a szíve mélyén örökké oda való, ahol született."
Az I. forduló címe Kecskeméti olimpikonok - olimpiatörténet és hírességeink
A II. forduló Kecskemét szívében - 125 éves a Katona József Színház és a Városháza
A III. forduló mottója: Talpra magyar! - a 200 éve született Petőfi Sándorra emlékezünk.
A képzőművészeti forduló a vetélkedő egyik témaköréhez, Petőfi költészetéhez kapcsolódott.
A döntőt a 6 legjobb csapat részvételével szervezték meg, 2022. március 29-én.
A döntő zsűrije: Székelyné Kőrösi Ilona muzeológus - elnök, Zsámboki Anna tankerületi igazgató, Császár Cirillné tanár, a verseny kitalálója, dr. Sárközy István tanár, nyugalmazott alpolgármester, és Tóth Lászlóné intézményvezető.
A döntő programja ez volt:
- A művészeti vetélkedő eredményhirdetése, a kiállítás megnyitása: Kovács Hajnalka grafikusművész, művésztanár
- Aradi Imre Latabár díjas színművész produkciója
- A 9 órakor kezdődött versenyt Zsámboki Anna, a Kecskeméti Tankerület igazgatója nyitotta meg. A döntő végén pedig a jutalmakat és a vándorserleget dr. Szeberényi Gyula Tamás, Kecskemét Megyei Jogú Város alpolgármestere, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselő-jelöltje adta át.
Nemes küzdelem során dőlt el a helyezések sorrendje:
(A csapatok közötti erős küzdelmet mutatja, hogy az első és a második helyezett között a különbség mindössze fél pont volt.)
1. Refilozófusok / Református Általános Iskola/ - A csapat tagjai voltak: Hraskó Nóra, Kolozsvári Marcell, Kuti Emma, Tátrai Kornél. Felkészítő tanár: Telekes Tamás.
2. Aranycsapat/ Arany János Általános Iskola/
3. Petőfi diákjai /Petőfi Sándor Általános Iskola/
4. Kecskemét kis polgárai / Magyar Ilona Általános Iskola/
5. Kisasszonyok /Bányai Júlia Gimnázium
6. Másodikok /Bányai Júlia Gimnázium/