A kecskeméti Móra Ferenc Általános Iskola lett az első a KRÉTA IFM Suliversenyen
2026. március 31-én, kedden délután rendezték meg a KRÉTA IFM Suliverseny díjátadóját a Kecskeméti Széchenyivárosi Móra Ferenc Általános Iskolában, ahol ünnepélyes keretek között ismerték el a legeredményesebb intézményeket és diákokat.
A versenyt a Kecskeméti Tankerületi Központ és a KRÉTA IFM nyelvtanuló platform hirdette meg 2025. november 3. és 2026. február 28. között a tankerület iskolái számára. A kezdeményezés célja az volt, hogy ösztönözze a digitális nyelvtanulást, valamint játékos formában fejlessze a tanulók tudását.
A több hónapon át tartó megmérettetés során a résztvevő intézmények diákjai és pedagógusai kiemelkedő aktivitást mutattak: összesen 23.964 alkalommal léptek be a rendszerbe, és 56.887 feladatot oldottak meg sikeresen.
A verseny végén a Kecskeméti Széchenyivárosi Móra Ferenc Általános Iskola bizonyult a legeredményesebbnek, így az első helyen végzett. A dobogó második fokára a Kiskunmajsai Arany János Általános Iskola állhatott fel, míg a harmadik helyet a Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola szerezte meg.
A további díjazottak között szerepelt a Kiskunfélegyházi Platán Utcai Általános Iskola, valamint a Kiskunfélegyházi Batthyány Lajos Általános Iskola is, amelyek szintén kiemelkedő teljesítményt nyújtottak a verseny során.
A kedd délutáni díjátadó jó hangulatban zajlott, és méltó lezárása volt a több hónapos versenynek. A szervezők hangsúlyozták, hogy a KRÉTA IFM platform nemcsak a nyelvtanulást segíti, hanem hozzájárul a digitális kompetenciák fejlesztéséhez is, amely a jövő oktatásának egyik kulcseleme.