A kecskeméti Balogh Andrea Johanna a Táncsics Mihály-díj egyik idei kitüntetettje

Vissza a címlapra
A kecskeméti Balogh Andrea Johanna a Táncsics Mihály-díj egyik idei kitüntetettje

Táncsics Mihály-díjat kapott a kecskeméti származású Balogh Andrea Johanna. A kitüntetett 2000 óta egészségügyi újságíró, jelenleg az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztériumi sajtófőnöke, két gyermek büszke édesanyja.

i0311Andrea.jpg

Balogh Andrea Johanna szakújságíróként, rovatvezetőként, key account menedzserként 2000-2018 között rendszeresen közölt írásokat a nyomtatott sajtóban az egészségügy aktuális kérdéseiről, valamint rendező-szerkesztőként közel ötven filmet készített eddig egészségügyi témakörökben, amelyeket számos televíziós csatorna műsorára tűzött, a Duna Tv-től a regionális televíziókig.

2004-ben indította egészségügyi műsorát, melyben minden héten elismert szakemberekkel beszélgetett a különféle betegségek megelőzéséről, kezelési lehetőségeiről és a rehabilitációról, ezen túlmenően a harmonikus életmód lelki-testi összetevőiről.

2004-től az Országos Onkológiai Intézet sajtókommunikációs vezetője volt és kiemelten foglalkozott a rosszindulatú daganatos betegségek gyógyítását kísérő hatékony kommunikációval, a hiteles információk széleskörű terjesztésével a lakosság felé. Előadásokat tart és tudományos írásokat is megjelentet az egészségügyi kommunikációról, szakterülete és kutatási területe az orvos-beteg kommunikáció az onkológiai ellátásban.

2017-ben a kecskeméti Újkollégiumban konferenciát szervezett nagyapja, dr. Balogh László református esperes - lelkipásztor születésének 100. évfordulója emlékére, akiről emlékkötetet is megjelentetett. 2018-ban a Príma Bács-Kiskun Megyei Díj magyar sajtó kategória győztese. 2020-ban Petőfi Sándor Sajtószabadság-díjat kapott.

Balogh Andrea Johanna korábban az Emberi Erőforrások Minisztériuma Miniszteri Kapcsolatok Főosztályának főosztályvezetője volt, jelenleg pedig az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztériumi sajtófőnökeként dolgozik. Munkáját alázattal, emberséggel, szakmai hitelességgel végzi, melyet a miniszteri elismerések megerősítenek.

A Táncsics Mihály-díj az újságírói tevékenység elismerésére 1990-ben alapított állami díj, amely a korábbi rendszer Rózsa Ferenc-díjának felváltására született. A díj névadója, Táncsics Mihály a reformkori Magyarország jelentős publicistája volt. A díj átadására minden évben a magyar sajtó napján, március 15-én kerül sor. A díjazottakról a mindenkori művelődési (kulturális) miniszter határoz, a szakmai szervezetek véleményét figyelembe véve. A kitüntetett adományozást igazoló okiratot és érmet kap. Az érem Csontos László szobrászművész alkotása. Az érem kerek alakú, bronzból készült, átmérője 80, vastagsága 8 milliméter. Egyoldalas, Táncsics Mihály domború arcképét ábrázolja, és TÁNCSICS MIHÁLY-DÍJ felirattal van ellátva.