A Katona gimnázium lett a megyében „Az év legeredményesebb tehetséggondozó középiskolája”

Vissza a címlapra

„Az év legeredményesebb tehetséggondozó középiskolája" vándordíjat Bács-Kiskun megyében a 2017/18-as oktatási évben a Kecskeméti Katona József Gimnázium kapta. A megye legeredményesebb tehetséggondozó pedagógusa pedig a Katona József Gimnázium kémia-matematika szakos tanára, Sáróné-Jéga Szabó Irén lett. (Fotónkon Tóth Imre, a Kecskeméti Református Gimnázium igazgatóhelyettese, kémia-matematika szakos tanára, és Lajtár Istvánné a gimnázium kémiaszakos óraadó tanára, valamint öt kiváló eredményt elért tanítványuk látható.)

A Kecskeméti Református Gimnázium Dísztermében rendezett ünnepségen a 2017/2018. évi tanulmányi versenyek díjait adták át szerdán, azaz 2018. május 30-án a legjobbaknak.

Az Oktatási Hivatal Szegedi Pedagógiai Oktatási Központja által harmadik alkalommal szervezett ünnepségen azokat a megyei diákokat jutalmazták, akik az idei tanévben a szegedi Oktatási Hivatal által szervezett tanulmányi versenyeken kiváló eredményeket értek el. Az elismerés nem csak a diákok, hanem a felkészítő tanárok esetében is fontos, akik szabadidejüket feláldozva, hivatástudatból vállalják a plusz feladatokat.

Mák Kornél, Kecskemét alpolgármesterének köszöntője után átadták a tanulmányi versenyeken helyezést elért tanulók okleveleit, majd az év legeredményesebb tehetséggondozó általános iskolájának és középiskolájának járó vándordíjat nyújtották át.

„Az év legeredményesebb tehetséggondozó középiskolája" a Kecskeméti Katona József Gimnázium lett. „Az év legeredményesebb tehetséggondozó általános iskolája" díjat pedig a hajósi Szent Imre Általános Iskola vehette át.

„Az év legeredményesebb tehetséggondozó pedagógusa" kitüntetést 2018-ban a Kecskeméti Katona József Gimnázium kémia-fizika szakos tanára, Sáróné-Jéga Szabó Irénnek ítélték oda.

Kecskemét városvezetése is elismerte a tanulmányi versenyeken legeredményesebben szereplő általános iskolát: az erről szóló oklevelet és festmény reprodukciót Mák Kornél a Corvin Mátyás Általános Iskola igazgatóhelyettesének, Pászti Andrásnak adta át.