A jövő szőlői a fenntarthatóság szolgálatában – Könyvbemutatóra invitál a Neumann János Egyetem

Vissza a címlapra
A jövő szőlői a fenntarthatóság szolgálatában – Könyvbemutatóra invitál a Neumann János Egyetem

A Neumann János Egyetem Kertészeti és Vidékfejlesztési Kara várja az érdeklődőket Hajdu Edit és Pernesz György: Magyar rezisztens szőlőfajták a környezetvédelemért című könyvének bemutatójára.

A fenntartható szőlőtermesztés és a hazai nemesítési eredmények kerülnek a középpontba a Neumann János Egyetem Kertészeti és Vidékfejlesztési Karának közelgő szakmai eseményén, amelynek keretében bemutatják Hajdu Edit és Pernesz György „Magyar rezisztens szőlőfajták a környezetvédelemért” című kötetét.

A könyvbemutató különleges alkalmat kínál arra, hogy az érdeklődők első kézből ismerjék meg a magyar szőlőrezisztencia-nemesítés eredményeit, valamint azt, miként járulhatnak hozzá ezek a fajták a környezetkímélőbb és fenntarthatóbb szőlőtermesztéshez.

Az eseményt Dr. habil. Bozsonyi Károly tudományos és stratégiai rektorhelyettes köszöntője nyitja meg, ezt követően pedig a kötet szerzői, Hajdu Edit és Pernesz György tartanak előadást. A résztvevők betekintést kaphatnak a könyv megszületésének hátterébe, a rezisztens szőlőfajták fejlesztésének folyamatába, valamint azok környezetvédelmi jelentőségébe.

A szervezők szerint a kötet egyfajta tisztelgés is a magyar szőlőnemesítők előtt. A könyv hangsúlyozza: a hazai szakemberek úttörő és aktív szerepet vállaltak a rezisztencianemesítés fejlődésében, és olyan fajtákat hoztak létre, amelyek nemzetközi összehasonlításban is figyelemre méltó eredményeket értek el.

A rendezvény beszélgetős formában zajlik majd, a műhely vezetője Árvai Zoltán lesz.

Időpont: 2026. június 16. (kedd), 10:00–12:00

Helyszín: Neumann János Egyetem Campus, Oktatási Épület – Innovációs Tér (1. emelet)

Cím: 6000 Kecskemét, Izsáki út 5.

A program elsősorban a szőlészet, borászat, agrárium és környezetvédelem iránt érdeklődők számára kínál értékes szakmai találkozási lehetőséget, ugyanakkor minden érdeklődőt szeretettel várnak.