A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola ezen a héten a névadójára emlékezett

A Rákóczis-hét egész héten gazdag programokkal várta a diákokat.
A Fejedelem választáson a 8.a osztály jeleskedett, így a pénteki fordított nap az ő kezükben volt, miután átvették az iskola kulcsát. A záró eseményre pedig 2024. március 23-án, szombaton került sor.
Felvonulással indult a nap. A Fejedelem bőrébe, azaz ruhájába Antal Ervín bújt, míg élete párját 2 napig Pálinkás Bianka személyesítette meg.
Az iskola vezetősége a Fejedelem párral és udvartartásukkal, valamint az iskola kiválasztott diákjaival együtt vonult végig a városon. A Rákóczi úton a Rákóczi emlékművet koszorúzták meg.
Az iskolához visszaérkezve a többiek is bekapcsolódtak az akadályversenybe. A diákok 8 állomáson mutathatták meg tudásukat. A program zárása a díjátadó volt.
A megszerzett pontok alapján a következő eredmények születtek:
Az alsó évfolyamból az első helyezett a 4.c osztály lett, a második a 4. a osztály, míg a 3. helyen a 3.a osztály végzett. A felső évfolyamont az első helyezett a 8.c osztály, a második a 7.a osztály és a 3.helyet a 6.a osztály szerezte meg.
(Kép és szöveg: Borsos Andrea)