A holokauszt áldozataira emlékeztek
Idén 80. alkalommal emlékezünk a magyar holokauszt több, mint félmillió mártírjára, a túlélőkre, akik elviselték az embertelen bánásmódot, a kirekesztést. Vasárnap Kecskeméten a vasútállomáson idézték fel a helyi zsidóság tragikus történetét - tudósított a hiros.hu
A rendezvény fővédnöke Szemereyné Pataki Klaudia (Fidesz-KDNP), Kecskemét Megyei Jogú Város polgármestere volt. A múltidézés előtt az Élet Menete Alapítvány gördülő múzeumkocsiját is megtekinthették a résztvevők.
Az eseményen - amelyen civil szervezettek mellett a helyi egyházak vezetői és politikusok is képviseltették magukat - az emlékező beszédeket követően emléktáblát avattak.
Kecskemét és környéke zsidó lakosságát 1944. június 27-én, és 29-én indították el a megsemmisítés útján, a városi alsó vasútállomásról a lengyelországi Auschwitz-Birkenau haláltáborba. A kevesek, akik visszatértek, 80 év elmúltával már nem viselhetik az emlék ébrentartásának súlyát; leszármazottaiknak, a város mostani polgárainak, és az elkövetkező nemzedékeknek a kötelessége és felelőssége őrizni az emlékezés lángját.