A hazájukért életüket adó magyar hősökre emlékeztek a református temetőben

A Kecskeméti Református Egyházközség 2025. május 23-án pénteken 11 órától megemlékezést és koszorúzást tartott a magyar hősök tiszteletére a református temetőben. (Fotók: Vincze József)
A koszorúzást megelőzően Hegedűs Zoltán, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház Művésze egy költemény elszavalásával adta meg az emlékezés hangulati alapját. A Kecskeméti Református Gimnázium fiú kamarakórusa Jámbor Zsolt vezetésével pedig katona nótákat adott elő, majd Kuti József református elnöklelkész szólt az emlékezőkhöz.
Végül dr. Latorcai János, a Magyar Országgyűlés alelnöke mondott beszédet.
A politikus beszéde után az ünnepség résztvevői koszorúkat helyeztek el a hősi emlékmű tövében, a Kecskeméti Református Gimnázium diákjai pedig virágokat tettek a hősök sírjaira.
A rendszerváltás után újra lehetett ünnepelni az elesett magyar katonákat, majd a 2001-ben elfogadott LXIII. törvénya korábbi ünnep körét hivatalosan is kibővítette mindenkire, „akik a vérüket ontották, életüket kockáztatták vagy áldozták Magyarországért."
(Dr, Latorcai Jánost a kecskeméti megemlékezést megelőzően az ünnepség szervezői az Ókollégiumban - Ráday Múzeumban - fogadták. Az itt készült felvételeket képgalériánk elején látják)