A Barátok temploma lesz idén Kecskeméten a központi helyszíne az ökumenikus imahétnek
2026. január 19. és 24. között Kecskeméten a Barátok temploma ad otthont a keresztények egységéért szervezett ökumenikus imahétnek. A város különböző felekezeteinek képviselői idén is közösen hívják imádságra a híveket, hangsúlyozva a párbeszéd, az együttműködés és az egymás iránti nyitottság fontosságát.
Az imahét helyszíne a Szent Miklós-templom (Lestár tér 4.), ahol minden este 17 órakor kezdődnek az alkalmak. A rendezvénysorozat célja, hogy a különböző keresztény felekezetek tagjai együtt imádkozzanak az egységért, és tanúságot tegyenek a közös hit erejéről.
A hét során minden nap más-más lelki vezető szolgál:
- Hétfőn Márton Arnold templomigazgató vezeti az alkalmat.
- Kedden Kuti József református lelkész és Róna Tamás rabbi szolgálata következik.
- Szerdán Feczak László görögkatolikus parókus tart igei elmélkedést.
- Csütörtökön Kaszala István baptista lelkipásztor és Szerdi Szilárd pünkösdi lelkipásztor közös szolgálata várja a résztvevőket.
- Pénteken Kovács Barbara evangélikus parókus lelkész vezeti az imádságot.
- Szombaton Dr. Finta József római katolikus plébános zárja az imahetet.
Az ökumenikus imahét évről évre fontos alkalom Kecskemét vallási közösségeinek életében, hiszen lehetőséget teremt arra, hogy a különböző hagyományok képviselői közösen keressék az egységet Krisztusban, és erősítsék a város lelki közösségét.
A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak a közös imádság alkalmaira.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK:
Január 18-án kezdődik az Ökumenikus Imahét: Központban az örmény keresztények tanúságtétele