A 90. esztendős Adamik Ferenc mesteredzőt köszöntötték a Sport Akadémián
Kecskemét sportéletét évtizedeken keresztül meghatározta Adamik Ferenc, aki 2020. március 12-én ünnepelte 90. születésnapját. A sporttörténeti pillanat megörökítése érdekében akkor összefogott a Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia, és a család, melyek a Mercedes-Benz Akadémián szerveztek volna ünnepséget március 12-én. Ez azonban a Kormány által elrendelt veszélyhelyzet miatt és Adamik Ferenc egészsége védelme érdekében akkor elmaradt: ezt pótolták 2020. szeptember 6-án, vasárnap, a mai napon.
Az ünnepségre nagy számban eljöttek a tanítványok, hogy köszöntsék szeretett mesterüket és felidézzék a régi szép emlékeket, sikereket.
Az ünnepség keretében a pályán két csapat, a Csinos Csajok Csapata és az „1985"-ös gárda, akikkel kadett országos döntőt nyert Adamik Ferenc, 10 perces mérkőzést játszott egymással. Majd a kecskeméti sportlegenda életútját ismertették és bemutatták a Kecskeméti Televízió erről szóló rövidfilmjét.
Az ünepségen többek között Szemereyné Pataki Kaudia, Kecskemét polgármestere és Ivkovicné Béres Tímea, a Kecskeméti Junior Sport Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója köszöntötték Adamik Ferencet. Valamint méltatta őt Tóth József, az egykori Kecskemét Városi Kosárlabda Szövetség elnöke, Tóth Viktor, a Kecskeméti Kosárlabda Club elnöke és Bíró Ernő, aki a Megyei Kosárlabda Szövetség nevében köszöntötte a mestert.
Az ünnepség végén pedig Ivkovicné Béres Tímea invitálására Adamik Ferenc gyermekei, unokái, dédunokái leleplezték, felavatták a róla elnevezett "A" pályát a Mercedes-Benz Gyár Kosárlabda Akadémián.
"Ez nekem a legnagyobb ajándék" - mondta meghatottan a mesteredző.
Adamik Ferenc nyugdíjas testnevelő tanár, sportvezető. Szolnokon született 1930. március 12-én. "Sportcsaládba születtem" - mesélte egy korábbi interjúban. - "Édesapám mai viszonylatban nézve NB I-es szintű labdarúgó volt, anyai nagybátyám magyar bajnokságot nyert birkózásban. Testvérem atléta volt, 400 méteres távon főiskolai világbajnok, Európa-bajnoki III. helyezett, és állítólag a maga idejében a legjobb magyar sprintedző. Mindhárom gyermekem a Testnevelési Egyetemen végzett, valamennyien átlagon felüli sportolók. Első feleségem is testnevelő-tanár volt, akárcsak később a menyem. De a vejem is százszoros válogatott röplabdás. Sportoló unokáim is legalább az utánpótlás-válogatott szintjéig jutottak, közülük kettő már felnőtt válogatott... A sport mindig szorosan hozzátartozott családunk életéhez, egyszerűen a vérünkben van. Mondhatjuk, hogy igazi sport-família vagyunk. Talán nem a legkiválóbbak, de ha pontoznának bennünket, elég jó helyezést kapnánk."
Diplomáit a Testnevelési Főiskolán szerezte: 1956-ban tanári, 1965-ben atléta szakedzői, 1969-ben kosárlabda szakedzői, míg 1991-ben kosárlabda mesteredző oklevelet vehetett át. 1956-tól testnevelő tanárként előbb Budapesten, a Jókai Mór Általános Iskolában dolgozott, majd 1957-től Kecskeméten tanított. Előbb a Jókaiban, majd 1964-ig a Katona József Gimnáziumban, 1980-ig a Bányai Júlia Gimnáziumban. Már 1956-tól atlétaedző is volt, 1961-ig a KTE, 1965-ig a Kecskeméti Dózsa versenyzőit készítette föl.
Ezt követően több évtizeden át sikeres kosárlabdaedző volt. 1965-től a Kecskeméti Egyetértés, 1967-től a Kecskeméti Dózsa, 1971-től 1981-ig a Kecskeméti SC csapatait edzette, 1988 után a KSI kosárlabda nevelőedzője volt. Csapatai több alkalommal női magyar bajnokságot nyertek. Az utánpótlás-válogatott edzője is volt. "Hihetetlen szerencsém volt az életben, hogy azzal kereshettem a kenyeremet, amit szerettem. Pályafutásom alatt eszembe sem jutott, hogy nekem be kell mennem tanítani, egyszer sem jutott eszembe, hogy edzést kell tartanom. Így dolgozhattam 75 éves koromig."
Adamik Ferenc szakmai tevékenységét számos elismeréssel jutalmazták: Kemény Ferenc-díjat, majd 1994-ben Kecskemét Város Sportjáért Díjat kapott, illetve 2007-ben a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét vehette át. Az MKOSZ Elnöksége 2010 márciusában "Magyar Kosárlabdáért" éremmel tüntette ki. Akkor az ünnepeltet dr. Ruttner György, az MKOSZ elnöke e szavakkal méltatta: "Minden sportágban élnek legendák, a sportág legendás alakjai. Szükségünk van rájuk, mert ők garantálják az adott sportág szellemiségét, mindannyiunkhoz szóló üzenetét. A mi sportágunk, a kosárlabda egyik ilyen élő legendája Adamik Ferenc. Bármerre megyünk az országban mindenhol ismerik, és tudják a nem vitatható tényt: Feri bácsi egyike a legkiemelkedőbb utánpótlás edzőknek. Kiváló, elsőosztályú és válogatott játékosok sokasága igazolja ezt a tényt, akik közül most sokan sorakoznak az oldalvonal mentén, hogy ily módon is kifejezzék nagyrabecsülésüket. ... Kedves Feri bácsi! Amikor most átnyújtom neked ezt a jól megérdemelt kitüntetésedet, ezzel a magyar kosárlabda társadalom köszönetét is kifejezem Neked. Köszönjük Neked, amit a magyar kosárlabdáért tettél, mindazt amit ezzel Magyarországért tettél! Fogadd szeretettel és maradj köztünk minél tovább, továbbra is jó egészségben, jó kedvben!"
Adamik Ferenc egykori tanítványai közül több mint százan lettek testnevelő pedagógusok.
(Az életrajz forrásai: *Fejes Maja: Vérében a sport *Hírös Naptár, 2010 *Ki Kicsoda Kecskeméten *MKOSZ)