A 16. meccs jön az MTK ellen

Szombaton 17 órás kezdéssel az MTK vendégei leszünk az NB I-ben, ez lesz a két együttes 16. összecsapása az élvonalban.
Az MTK tradicionálisan NB I-es klubnak számított a múltban, így nem meglepő módon 2008-ban, első feljutásunk után találkoztak a csapatok először az élvonalban. Az első meccs nem hozott gólt, a második annál inkább, hiszen idegenben 4-1-re nyertünk. Nem kellett sokat várni az első MTK győzelemre sem, 2009 novemberében Kecskeméten nyertek a kék-fehérek 5-2-re. Ezt követően gyakorlatilag teljesen kiszámíthatatlan volt, melyik csapat bizonyul jobbnak.
Az előző idényben újonc volt az MTK, és rendre szoros meccseket játszottunk velük, kétszer a kék-fehérek nyertek egy góllal, majd legutóbb a fővárosban 2-2-es döntetlen született.
NB I-es meccstörténelem:
2008.11.08.: KTE – MTK 0-0
2009.05.23.: MTK – KTE 1-4 (Gól: Pátkai ill. Csordás, Farkas, Szavics, Montvai)
2009.11.07.: KTE – MTK 2-5 (Gól: Némedi 2 ill. Könyves 2, Zsidai, Gosztonyi, Lencse)
2010.05.20.: MTK – KTE 0-1 (Gól: Némedi)
2010.07.31.: MTK – KTE 4-2 (Gól: Tischler, Kanta, Pintér, Könyves ill. Litsingi, Tököli)
2010.11.27.: KTE – MTK 3-0 (Gól: Tököli 2, Szavics)
2012.08.05.: KTE – MTK 1-1 (Gól: Sós ill. Könyves)
2012.12.01.: KTE – KTE 3-1 (Gól: Csiki 2, Vass ill. Litsingi)
2013.10.05.: MTK – KTE 2-2 (Gól: Fejes, Batik ill. Szavics, Nagy P.)
2014.04.19.: KTE – MTK 3-0 (Gól: Simon A., Szavics, Pavicsevics)
2014.10.18.: KTE – MTK 0-1 (Gól: Kanta)
2015.05.02.: MTK – KTE 0-0
2023.08.19.: MTK – KTE 1-0 (Gól: Hej)
2023.12.02.: KTE – MTK 1-2 (Gól: Horváth K. ill. Antonov 2)
2024.03.30.: MTK – KTE 2-2 (Gól: Hej, Molnár R. ill. Szendrei, Helmich)
Az MTK jól kezdte a bajnokságot, hiszen sorrendben a ZTE, a Nyíregyháza és az ETO ellen is nyerte. Ezt követően erősebb ellenfelekkel szemben került hullámvölgybe, a Puskás Akadémia és a Fehérvár 1-0-ra győzte le, míg a Ferencvárostól 3-1-re kapott ki hazai pályán. A rossz szériát megtörték az előző körben, amikor fordulatos meccset nyertek meg 3-2-re Debrecenben. A kék-fehérek 12 pontjukkal így a 4. helyen állnak a forduló előtt.
Szabó István és csapata is szeretne kilábalni a gyengébb periódusból, hiszen az utolsó négy bajnoki nem sikerült pontot szerezni. Az MTK ellen sem lesz ez könnyű a válogatott szünet előtt, hiszen az előző idényben a kék-fehérek jöttek ki jobban az egymás elleni szoros csatákból, ugyanakkor tavasszal a hajrában pontot tudtunk szerezni idegenben, amikor 2-2 lett a végeredmény. Vezetőedzőnk szerint több koncentrációval érhetik el azt, hogy újra jöjjenek a pontok.
– A feljutás óta látható az MTK folyamatos fejlődése, Horváth Dávid munkája egyértelműen érezhető a csapaton, akit egy higgadt és felkészült szakembernek tartok. Érdekes a szereplésük, hiszen vagy nyernek, vagy kikapnak eddig, a debreceni sikerrel most ők is egy kisebb hullámvölgyből jöttek ki. Debrecenben viszont nagy fegyvertény nyerni, így nehéz mérkőzésre számíthatunk mi is. Mindig egy jó meccsre van kilátás ellenük, mely előtt nagyon bízom a csapatomban. Lehet látni, hogy nagyon sokat fut, dolgozik és hajt a csapat, viszont a koncentráció terén javulnunk kell. Amennyiben ez megtörténik, akkor ponttal, pontokkal térhetünk haza az MTK-tól – mondta a meccs előtt Szabó István.
Szurkolói információk
Klubkártyára és adatok megadása nem szükséges a találkozóra, elővételben már online zajlik is a jegyértékesítés. Az MTK saját jegyvásárlási felülettel rendelkezik, az mtkbudapest.jegy.hu oldalon lehet elővételben megvásárolni a belépőket. Ebben a formában 10 százalék kedvezményre is jogosultak a jegyvásárlók.
A vendég drukkerek a V1, V2, V3, V4 szektorokba vehetnek belépőt, a belépési pont a 3-as kapun (Sport utca- Százados utca sarka) keresztül fog történni az Új Hidegkuti Nándor Stadionba. Amennyiben a vendégszektoros jegyek elővételben elfogynak, további vendégjegyek értékesítésére nincs lehetőség, ez esetben a hazai klub nem nyit vendégpénztárt a mérkőzés napján és nem is tud beengedni több vendégszurkolót a stadionba, más szektorba szóló, érvényes belépőjegy birtokában sem.
Amennyiben nem kerül értékesítésre minden vendégszektorba szóló jegy, a mérkőzés napján a pénztár 14:00-kor nyit. Készpénzes és bankkártyás fizetési lehetőség közül is tudnak választani a szurkolók. Kapunyitás 15:00-kor lesz.
Az MTK több kedvezményes jegykategóriát is biztosít. Díjmentes jegyek esetén regisztrációs jegyet kell váltani, míg a kedvezményes belépőkhöz feltétlen legyen drukkereinknél valamilyen igazoláshoz megfelelő, fényképes igazolvány is.
Parkolni a környező utcákban, a KRESZ szabályainak megfelelően lehet, hétvégén díjmentesen. A parkolóhelyek korlátozott száma miatt javasolják, hogy a vendégszurkolók tömegközlekedési eszközök igénybevételével érkezzenek a stadionhoz.
A büfében bankkártyával és készpénzzel is lehet fizetni.
Szerző: KTE/kecskemetite.hu