A 100 éves Rózsika nénit köszöntötték születésnapján a Hunyadivárosban

Vissza a címlapra
A 100 éves Rózsika nénit köszöntötték születésnapján a Hunyadivárosban

Papp Gézánét, Rózsika nénit köszöntötte 100. születésnapján Kecskemét városvezetése nevében Dr. Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester, és Pászti András, a Hunyadiváros önkormányzati képviselője pénteken reggel. Rózsika néni örömmel fogadta a jókívánságokat, az ajándékokat, és azt az emléklapot, amelyben Orbán Viktor miniszterelnök üdvözölte, majd ellátta kézjegyével az önkormányzat Szépkorúak könyvét is.

Rózsika néni a felköszöntőknek a százévesek bölcsességével összegezte: „Szép ez a száz év, de hosszú az út idáig..."

Az életkorához képest jó egészségnek, teljes szellemi frissességnek örvendő szépkorú ünnepeltnek a Mátyás király Általános Iskola tanulója, Bodor Enikő Petőfi verset mondott a születésnapon.

Rózsika néni Abonyban született, szülei korán elhunytak, így a nagymama nevelte fel. A férje révén került Kecskemétre, ahol 50 évig a Bácsépnél volt hivatalsegéd, nyugdíjasként pedig a kenyérgyárban lett 20 éven keresztül portás. A férje halála után 96 éves koráig egyedül élt, majd beköltözött a Görbe utcai Őszike Nyugdíjas Házba.

Négy gyermeke közül már csak egy lánya él. Öt unokája és tíz dédunokája van, de - mint ma kiderült - nemsokára már tizenegy lesz.