70 éves az Univer - A siker az embereken múlik

Vissza a címlapra
70 éves az Univer - A siker az embereken múlik

A kecskeméti székhelyű, alapításától mindmáig 100 százalékban magyar tulajdonban lévő Univer Cégcsoport idén ünnepli fennállásának 70. évfordulóját. A vállalatcsoport mára Magyarország jelentős élelmiszeripari, valamint kis- és nagykereskedelmi vállalkozásává vált, melyet hazánkhoz kötnek hagyományai, elért eredményei és jövőbeli tervei egyaránt. 2018. októberében és novemberében az Univer tagvállalatainak évértékelő ünnepségei a 70 éves jubileum jegyében telnek.

1948. október 8-án Kecskeméten a néhány fő alapító bizonyára nem gondolta, hogy az általuk létrehozott Kecskeméti Földműves Szövetkezet olyan sikeres és eredményes lesz, hogy a rá váró számos változás közepette megélje a 70. születésnapját. Sőt, olyan fejlődésen megy keresztül, amely napjainkra már az élenjáró vállalkozások sorába emeli az időközben Univer névre keresztelt vállalatot.

Az indulás adatai

Az 1948. év végén a társaság saját vagyona elérte a 6 millió forintot és 633 fő taglétszámmal rendelkezett. A néhány bolt és felvásárló telep már olyan árbevételt produkált, mellyel az induló szövetkezet 2 millió forint nyereséget realizált 6 fő alkalmazása mellett. A vállalatalapítási szándék elsősorban kereskedelemre, a vidéki települések áruellátására, illetve a megtermelt termények felvásárlására irányult.

Napjaink eredményei

* Univer Coop Zrt.: 2018. nyarán megnyitotta kapuit a megújult piaci Univer ABC

A 2018. üzleti évben az Univer Cégcsoport konszolidált saját tőkéje 16,5 milliárd forintra, míg konszolidált eszközállománya 33,5 milliárd forintra várható. Az Univer Coop Zrt. és Alföld Zrt. által működtetett kereskedelmi egységek száma - beleértve Alföld Áruházat is - 39 üzlet, melyek 5 megye területén helyezkednek el, árbevételük idén elérheti a 13,1 milliárd forintot. A vállalatcsoport Univer Product Zrt. és leányvállalatai által képviselt élelmiszeripari tevékenysége 7 telephelyen gazdálkodik, tervezett árbevételük 27,9 milliárd forint, melyet 1787 féle termék gyártásával teljesítenek. A Cégcsoport idei árbevételi terve 42,1 milliárd forintra várható, melyet 1338 fő dolgozó foglalkoztatásával érnek el.

Mérföldkövek az Univer történetében

* Univer Product Zrt.: Kecskeméten üzemel Közép-Európa legnagyobb és legmodernebb paradicsom-feldolgozó üzeme

A hőskor szerteágazó, kereskedelemben, vendéglátóiparban és számos más tevékenységben gyökerező korszaka után mérföldkőnek tekinthető a Hetényegyházán 1965-ben megnyílt Univer konzervüzem, mely mára a Hungarikumok Gyűjteményébe tartozó Piros Arany, Erős Pista és más magyaros ételízesítők gyártásának otthona. A 70-es és 80-as évekre tehető jónéhány, Kecskemét város frekventált helyén létesített nagy alapterületű Univer üzlet építése: a piaccsarnoknál, majd a város szívében, illetve a Széchenyivárosban és a Hunyadivárosban. A máig piacvezető Univer Majonéz is ezen időszak újdonsága. A 80-as és 90-es éveket a modernizáció jellemezte, korszerű technológiák bevezetésével a kereskedelmi üzletekben és az iparban egyaránt. A legendás Erős Pista mellett a flakonos Univer Mustár és Ketchup is ekkor született, és az Univer első sütőipari egysége is elkezdte működését. A cég életében óriási szemléletváltást jelentett, amikor az Univer a saját addigi tevékenységének és földrajzi területének határain túl vállalatfelvásárlásokba és kiskereskedelmi hálózat bővítésbe kezdett. Ezzel a cég elérte azt a méretet mellyel a hazánkba települt multinacionális cégek között is versenyképes maradt.

* Alföld Zrt.: Alföld Áruház - A családok áruháza

A Szövetkezet 1998-1999-ben saját alapítású részvénytársaságok létrehozatalával teremtette meg a mai cégcsoport struktúrát, majd 2002-ben ezen részvénytársaságoknak átadta a kereskedelmi és ipari tevékenység gyakorlását. Ebben az évben maga a Szövetkezet is átalakult részvénytársasággá.

Mára az Univer Cégcsoport önálló részvénytársaságai óriási fejlődésen mentek keresztül. Az Univer Coop Zrt. és Alföld Zrt. által üzemeltetett kereskedelmi egységeket a bővülés és a folyamatos modernizáció jellemezte. Az Univer Product Zrt. élelmiszeripari tevékenysége a minőségi ételízesítők mellett a sűrített paradicsom, a bébiétel, a gyümölcsitalok és zöldségkrémek termékkategóriáival bővült a hazai és export piacokon egyaránt. Az elmúlt másfél évtized fejlődését három alkalommal 3,5-4,3 milliárd forintos nagyberuházás jellemezte.

A 70 év fejlődése nem mehetett volna végbe a jövő építését szolgáló döntések nélkül, amelyek a jó helyzetfelismerésen, a fejlesztésben való hiten, a vállalkozás meg- és egyben tartásán, az eredményes tevékenységszerkezet kialakításán, a munkatársak megbecsülésén és jogkövető magatartáson alapultak. Eközben láthatóvá vált, hogy az Univer Cégcsoport sikerei a csapat egységén, a szakemberek felkészültségén és a tulajdonosok elkötelezettségén, egyszóval az embereken múlnak.