5letből jövő! - Március 19-én derül ki, hogy melyik 5 csapat jut a döntőbe

Vissza a címlapra
5letből jövő! - Március 19-én derül ki, hogy melyik 5 csapat jut a döntőbe

17 csapat teljesítette az ősszel indult 5letből jövő! játékos vállalkozói vetélkedő hét lépcsős online fordulóját, melynek során a fiatalok - mentoraik segítségével - a vállalkozói lét megismerésétől, az ötletgenerálás fogásain és a tervek részletes kidolgozásán át - többféle üzleti modellt megismertetve - egészen a piacra lépésig jutottak el.

A 2016-os első „pilot" verseny népszerűségén és sikerein felbuzdulva a szervezők úgy döntöttek, hogy idén szeretnék a program területi lefedettségét városiról megyeire bővíteni, amelynek köszönhetően a döntőre esélyes játékosok között három kiskunfélegyházi, két kiskunhalasi és három kiskőrösi csapat is van. Az utolsó online mérföldkőre (üzleti terv) beadott megoldások elbírálása jelenleg is zajlik és az elért pontszámok alapján március 19-én derül ki, hogy melyik az az 5 csapat, amely a döntőbe jutott.

A második fordulóban (döntőben) a csapatok egy élő show keretében adnak számot kreativitásukról és felkészültségükről. A már kész üzleti terveiket kell bemutatni a - szintén vállalkozókból álló - szakmai zsűrinek, akik mint potenciális tőkebefektetők mérlegelik és pontozzák majd a prezentációkat az április 11-ei döntőn. A győztes csapat jutalma pedig egy millió forint, amit akár a virtuális cég megvalósítására is fordíthat, de számol élményajándék vár a többi résztvevőre is.