55 éves a diplomás óvónőképzés Kecskeméten

Vissza a címlapra

Kecskemét - 1959-ben indult el Kecskeméten a felsőfokú óvóképzés – addig csak középiskolában képezték az óvodapedagógusokat –, és ekkor nyitott meg a gyakorló óvoda is a Kaszap utcán.  Erre az évfordulóra emlékeztek a Kecskeméti Főiskola Tanítóképző Főiskolai Karán az óvoda egykori és jelenlegi munkatársainak, valamint a főiskola képviselőinek részvételével.  Az intézmény fél évszázad múltán is a kisgyermeknevelők képzésének meghatározó központja az országban.

A városvezetés nevében Mák Kornél alpolgármester köszöntötte az óvodát, kiemelve, nagyra tartja azt a lelkiséget és szellemiséget, amit a Tanítóképző Főiskolai Kar és gyakorló intézménye képvisel.  Az elmúlt időszakban számos helyen indult óvóképzés az országban elsősorban azért, hogy az adott felsőoktatási intézmény lehetőségeit bővítsék. Kecskeméten évtizedek óta egy nagyon tiszta, szakmai munka folyik, amely országosan elismert. Meg kell őrizni azt az emberséget, ami miatt szívesen jönnek a hallgatók Kecskemétre, és a szülők körében is keresett intézmény a gyakorló óvoda. Az alpolgármester az itt folyó munka elismeréseképpen a város díszoklevelét adta át Ráczné Oláh Edit intézményegység-vezetőnek.

Dr. Steklács János, a kar dékánja és Szabó Antal, a gyakorló intézmény vezetője köszönetet mondott az elhivatottságért, amellyel az óvodapedagógusok a munkájukat végzik.

Kemény Gáborné, az óvoda korábbi vezetője maga is ott volt a között a 95 hallgató között, akik 1959-ben elsőként kezdték meg a felsőfokú óvodapedagógus-képzést.  Ahogyan fogalmazott, szerencsések voltak, hogy egy ilyen országosan kiemelkedő intézményben tanulhattak.  Az egykori óvodavezető útravalóul ismét a gyermekek tiszteletét hangsúlyozta.

Neszt Judit az óvoda és az óvodapedagógus-képzés történetét dolgozta fel, amelyből kiderült, a kecskeméti intézmény mindig elöl járt az innovatív megoldásokkal. Már a 80-as években zárt láncú televíziós hálózaton keresztül figyelhették az óvónők munkáját a csoportokban a leendő óvodapedagógusok.   Kodály városában nagy hangsúlyt helyeztek a zenepedagógiára is. Tíz éven át a kecskeméti intézményben forgatta a Magyar Televízió a „Jó a dal…” című sorozatát Forray Katalinnal.  A főiskola gyakorló óvodáiban vezették be először az angol nyelvi foglalkozásokat és már a 80-as években számítógépes csoport működött felismerve az informatika jelentőségét.

Ragó Lóránt a vizuális nevelés, Ádám Ferencné pedig a környezeti nevelés lehetőségeiről beszélt. Kántor Judit a Gyakorlati Képzési Kabinet munkáját mutatta be, Dudásné Széchenyi Erika gyakorlatvezető pedig az óvodai gyakorlatok rendszeréről, szempontjairól beszélt. Az óvónő hangsúlyozta, az elsődleges szempont munkájukban a gyermekek tisztelete és mindenek felett álló érdekének érvényesítése.  A gyakorlatok során arra törekszenek, hogy a hallgatókat elkötelezett pedagógusokká neveljék, akik gyermekközpontú szemlélettel, korszerű pedagógiai módszerekkel végzik munkájukat.  

A jubileumi eseményen a Kaszap utcai óvoda kicsinyei és a Tanítóképző Főiskolai Kar hallgatói is ajándékműsorral kedveskedtek.