
Legutóbb frissítve: 2024. március 6. 00:16
Jelentkezés a március 8-i "Van egy dobásod" játékra
Klubunk folytatja azt a játékot, amely két éve indult útjára, és végig nagy sikernek örvendett.
Klubunk folytatja azt a játékot, amely két éve indult útjára, és végig nagy sikernek örvendett.
A Ferencváros elleni vereség ellenére, a Nemzeti Sport osztályzatai alapján bekerült a forduló válogatottjába csapatunk védője, Belényesi Csaba.
Elindult a tavaszi szezon, egyben az első hónap véget is ért, így február legjobbjait keressük már szurkolóink szavazatai alapján, karöltve a Lila Köd bloggal.
A 2024/09. héten anyakönyvezett Kecskeméten születtek, házasságot kötöttek, valamint elhunytak.
Bilincs került annak a kecskeméti férfinak a csuklójára, aki arra tette fel egy napját, hogy sportcipőket lovasítson meg üzletekből.
Második hete gyakorlatoznak az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár vadászpilótái. Ennek részleteiről tájékoztatták az újságírókat 2024. március 4-én, hétfőn a kecskeméti repülőbázispn.
Ács Imre tanár úr, a Kecskeméti Szakképzési Centrum Széchenyi István Technikumából tavaly nyugdíjba vonult gasztrotanár tartott előadást 2024. március 5-én, kedden délután a kecskeméti könyvtár Nyugdíjas Könyvbarátok Klubjában „Szakácsmesterségnek könyvecskéi" címmel, a magyar gasztronómiakultúra ékeiről.
Csatlakozzon csapatunkhoz!
Ezzel a címmel kezdődött 2024. március 5-én, kedden a Kecskeméti Református Egyházközség ingyenes előadássorozata az Újkollégium dísztermében. A program szerdán és csütörtökön folytatódik.
„Egy új élet kezdete..." címmel fogott naplóírásba Bujdosó Sándor - vagy ahogy a Facebookon ismerik Sanci - akinek az élete 2024. január 15-én éles fordulatot vett egy majdnem végzetes baleset következtében.