28 millióból újult meg az iskola tornacsarnoka

Vissza a címlapra

Kecskemét - Huszonnyolcmillió forintos beruházás keretében újult meg a Móra Ferenc Általános Iskola tornacsarnoka.

Az iskola tornaterme 1978-ban épült, és az elmúlt huszonhat év alatt bizony alaposan elhasználódott. A felújítás utáni avatóünnepséget kedden délután tartották meg az intézményben.

Kecskemét önkormányzata és Mercedes Benz Gyár Kosárlabda Akadémia összefogásának köszönhetően születhetett újjá A csarnok. Az akadémia sikeres pályázatával elnyert pénzhez az önkormányzat biztosította az önerőt.

A huszonnyolcmillió forintból a kopott linóleum helyére parkettás padlóburkolat került, elvégezték a tetőszerkezet szigetelését, és rendbe tették az öltözőket is. Jutott a pénzből a mennyezetről leengedhető kosárlabda palánkok beszerzésére, valamint új védőhálók felszerelésére is.

Az avatóünnepségen jelen volt Béres Tímea, a kosárlabda akadémia igazgatója is. Elmondta, hogy az utóbbi hónapokban további három tornacsarnok született újjá Kecskeméten, közülük a Móra Ferenc Általános Iskoláé mellett egy másik széchenyivárosi oktatási intézményé, a Bolyai János Gimnáziumé is.

Szemereyné Pataki Klaudia alpolgármester, aki egykor maga is a Móra Ferenc Általános Iskolában tanult, hangsúlyozta: Leviczky Cirill, a körzet önkormányzati képviselője is sokat tett azért, hogy a két beruházás megvalósulhasson.

Az ünnepélyes szalagátvágás után az akadémia ifjú kosarasai nagy örömmel vették birtokukba a csarnokot, és látványos bemutatóval színesítették a rendezvényt.

(Szöveg: KTV)