21 éve történt brutális gyilkosság ügyében emeltek vádat Kecskeméten
A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt vádat emelt egy 40 éves román állampolgárságú férfival szemben, aki szintén román társával együtt 1996. szeptember 22-én reggel kiskunfélegyházi otthonában számos késszúrással megölte férfi áldozatát azért, hogy értékeit megszerezze.
Az elkövetés idején 19 éves román állampolgárságú vádlott nem sokkal a bűncselekmény előtt, 1996 augusztusában-szeptemberében érkezett Magyarországra és építőipari alkalmi munkákból tartotta fenn magát. A vádlott egy alkalommal Budapesten véletlenszerűen összetalálkozott a régebb óta ott élő és vele egy városból származó ismerősével - a 2007-ben elhalálozott bűntársával - és beszámoltak egymásnak a fővárosi munkalehetőségekről. Következő találkozásuk során megbeszélték, hogy másnap vonattal leutaznak Kiskunfélegyházára és felkeresik a régi barát egyik ottani férfiismerősét, a későbbi sértettet.
1996. szeptember 21-én délután megérkeztek Kiskunfélegyházára, ahol a vasútállomáson találkoztak az egyedül élő sértettel és a nap hátra lévő részét együtt töltötték. Az elkövetők a férfit hazakísérték és az éjszakát nála töltötték. Előzőleg a két romániai férfi megállapodott abban, hogy alkalmi ismerősük lakását átkutatják és megpróbálják értékeit megszerezni, akár annak árán is, hogy őt megölik.
Másnap reggel, míg a sértett aludt, a két elkövető kutatni kezdett a szekrényekben. Időközben azonban áldozatuk felébredt, ezért a kezük ügyébe készített bontatlan italos üvegekkel mindketten nagy erővel a sértett fejére ütöttek, amitől ő visszahanyatlott az ágyra. Miután magához tért, a sértett az egyik elkövetővel dulakodni kezdett, megpróbálta őt a szobából kitolni, eközben azonban a vádlott a konyhában magához vett egy 22 cm pengehosszúságú kést és a sértettet többször mellkason, vállon, nyakon és arcon szúrta. A sértett az elszenvedett szúrások következtében az előszobában összeesett és eszméletét vesztette. A vádlott ekkor sem hagyott fel a támadással: ismét nyakon szúrta áldozatát. Ezután a bűntársak a holttestet ágyneműkkel, szőnyegekkel letakarták, majd megmosakodtak, átöltöztek és folytatták a lakásban a kutatást. Arany ékszereket és egy 30 ezer forint értékű videomagnót vittek magukkal, amit később az út mentén eldobtak.
A sértett holttestét egyik munkatársa fedezte fel, aki azért kereste őt a lakásán, mert nem jelent meg a munkahelyén. A sértett a támadás során 33 különböző szúrt-metszett, csonttöréses, zúzódásos sérülést szenvedett el. Két támadója gátlástalanul, az átlagosat lényegesen meghaladó, rendkívüli embertelenséggel és brutalitással hajtotta végre a cselekményét.
A főügyészség a jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfit nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével vádolja és vele szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozza. Bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni.