2023-ban már kétszer kétsávos úton közlekedünk Kecskemét és Katonatelep között
A 441-es számú főút Kecskemétet elkerülő, Nagykőrösig tartó szakaszának felújítását megkezdő nyitóünnepséget rendezett 2022. február 15-én, kedden a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. Kecskemét határában. Mint itt elhangzott: Kecskemét és Katonatelep között kétszer kétsávos lesz az út, onnantól pedig Nagykőrösig teljesen felújítják az útszakaszt.
- A NIF Zrt. még 2018-ban kezdte meg a rendkívül leromlott állapotú útszakasz felújításának előkészületi munkálatait - mondta Pántya József, a NIF Zrt. útfejlesztési igazgatója. Majd a tervek elkészülte után, 2020-ban szerezték meg a jogerős építési engedélyeket. Végül a közbeszerzési eljárás után tavaly novemberben szerződtek le a kivitelezővel. A projekt tisztán hazai forrásból, mintegy 8.5 milliárd forint nettó értéken valósul meg.
A Kecskemét északi elkerülőtől induló útszakasz a nagykőrösi Ady Endre utcáig újul majd meg. Az első 2.8 kilométeren - a Mathiász János Általános Iskoláig - négysávos lesz, majd az azt követő szakaszon a meglévő kétszer egysávos főút pályaszerkezet cserével és teljes felületű burkolat megerősítéssel újul meg teljesen.
A projekt keretében két körfogalom is épül Nagykőrösön, és a két város között 11 új útcsatlakozást is készítenek. A biztonságos közlekedés feltételeit tovább fogja javítani a négysávosított katonatelepi szakaszon 6 darab jelzőlámpás csomópont, valamint lesz egy jelzőlámpával szabályozott gyalogátkelőhely is.
Mindezek mellett a meglévő kerékpárút is átépül, mivel az útszélesítés a jelenlegi kerékpárút helyét is el fogja foglalni. A beruházás befejezését 2023. év végére, illetve 2024. év elejére tervezik.
Az ünnepségen részt vettek, és beszédet mondtak Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét Megyei Jogú Város polgármestere, dr. Czira Szabolcs, Nagykőrös polgármestere, Földi László, Pest megye 12-es számú választókerületi országgyűlési képviselője, valamint dr. Szeberényi Gyula Tamás, Bács-Kiskun megye 2. számú választókerületi egyéni országgyűlési képviselőjelöltje, Kecskemét alpolgármestere.
- A 441-es sz. főút ma már túlterhelt, és nem tudja megfelelő szinten kiszolgálni sem a katonatelepiek, sem a két város között ingázók, sem pedig az átutazók igényeit - mondta beszédében Szeberényi Gyula Tamás. - Ezért rendkívüli öröm mindannyiunk számára a hamarosan kezdődő beruházás. Arra pedig, hogy 2x2 sávos legyen az út Katonatelepig, komoly igény van.
Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere hozzátette: Kecskemét a térség szíve és a lelke. Folyamatosan dolgozik a város, a város motorja mozgásban van. A cél, hogy az itt élők, az itt dolgozó vállalatok és munkavállalók, a családok és a civil szervezetk tudjanak a térségben boldogulni, és, hogy egy modern városi környezet, egy modern természeti környezettel együttvéve egy harmonikus egységet alkosson. A főút fejlesztésével kapcsolatban a polgármester elmondta, hogy a most induló egyeztetések sok kihívással fognak járni, de ezek problémamentes megoldására törekednek.