15 éves a Kecskeméti Református Pálmácska Óvoda
A Kecskeméti Református Egyházközség 15 évvel ezelőtt vette át Kecskeméten a Munkácsy Mihály utcai óvoda működtetését. Majd 5 évvel később megújították a honvédség egykori Erkel Ferenc utcai óvodájának épületét és a két intézményt hívják ma együttesen Kecskeméti Református Pálmácska Óvodának. A 15 éves évfordulót ünnepi istentisztelettel, majd az Erkel Ferenc utcában szeretetvendégséggel ünnepelték meg 2023. október 1-jén.
Ott voltak az intézmények óvónői, dadusai, kisegítő munkatársai, egykori, ma már felnőtt korban lévő óvodásai, a Kecskeméti Református Egyházközség korábbi és jelenlegi vezető lelkészei, presbiterei, a társintézmények képviselői, a szülők és persze a gyerekek is. Mindkét eseményen részt vett Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere, aki ezúttal Pálmácska óvodás kislánya édesanyjaként is hivatalos volt a programokra, valamint Kecskemét városvezetését képviselve még Nemcsik Mátyás önkormányzati képviselő is megjelent.
A ma már a Pálmácska óvoda tagintézményének mondott, a Munkácsy Mihály utcában található, egy csoportos, családias környezetben működő óvoda fenntartója 15 éve a Kecskeméti Református Egyházközség lett. Majd öt évvel később az Erkel Ferenc utcában kezdtek nagy beruházásba. Itt azután 2013. szeptember 2-án nyitotta meg kapuját a Pálmácska óvoda. Balog Zoltán, az emberi erőforrások akkori minisztere ünnepélyesen 2013. szeptember 21-én adta át Kecskemét legújabb óvodáját.
- Ha ránéz az ember erre az épületre, akkor kimondja azt az egyszerű szót, hogy gyönyörű - mondta tíz éve avató beszédében a miniszter. Az akkor megjelent híradások szerint: "a Kecskeméti Református Egyházközség fenntartásában megnyílt Pálmácska óvoda három csoportban 85 gyermeket tud fogadni, a teljes beruházás csaknem 300 millió forintba került. A költségeken az állam, az egyházközség és a kecskeméti önkormányzat osztozott."
Az óvoda épületének egykori megalkotója és tulajdonosa Zaboretzky Ferenc (Lechner Ödön - a kecskeméti városháza tervezője - munkatársa) volt. Az elhanyagolt, roskadozó házat 2013 tavaszától a Kecskeméti Református Egyházközség - önkormányzati anyagi segítséggel és az európai uniós pályázati összeget kiegészítve - újította fel.
Mivel az ingatlan műemlékvédelem alatt áll, így eredeti megjelenési formáját megőrizve történt a felújítás, amihez "nyúlfarknyi" idő állt rendelkezésre a kivitelezőnek. Összehangolt munkával és sok imával egy impozáns, a múlt század eleji építészetet visszatükröző, csodálatos épület készült el 10 éve az Erkel Ferenc utcában.
A belső tér a XXI. század elvárásainak megfelelően modern, korszerű: csoportszobáink tágasak, esztétikusan, ízlésesen berendezettek, tárgyi felszereltségük minden igényt kielégít. A jól felszerelt tornaszoba, a mozgás, mozgásos tevékenységek színtere, és rendezvényteremként is funkcionál. Az épülethez tartozó udvar parkosított: füves, fás, virágos részek váltogatják egymást.
A 2023. október 1-jén a kecskeméti református templomban tartott ünnepi istentisztelet három kigyermek megkeresztelésével kezdődött, majd szolgáltak a Pálmácska óvoda Csillag csoportjának kisgyermekei, az óvónők és a Kökény család is.
Igét Komádi Róbert lelkész hirdetett, Kuti József lelkész, az Igazgatótanács elnöke pedig megemlékezett az eltelt 15 évről.
Az istentiszteleten Varga László, a Dunamelléki Egyházkerület nyugalmazott püspökhelyettese adta át a „Tradicionális keresztyén oktatásért" díjat Andrásyné Baranyi-Tóth Anikó óvodapedagógusnak, akit Simon Andrásné, a Pálmácska óvoda igazgatója méltatott.
Mint elhangzott, az újonnan megnyitott Erkel Ferenc utcai Református Pálmácska Óvodába 2013-ban hívták és a megnyitás első napjától ott dolgozik. „Munkájában mindvégig arra törekedett, hogy az óvoda pedagógiai programjának gerincét képező keresztyéni hitre való nevelést, az Istenben való hit és bizalom megalapozását megerősítse a gyermekek körében, és ezeket az értékeket a szülők felé is közvetítse. Missziós tevékenységében olyan keresztyéni szülői közösséget igyekezett évről-évre formálni, amely támogatja egymást hitbeli, életbeli döntéseiben. Munkáját a gyerekszeretet, a következetesség, és a segítőkészség jellemzi. 2018 óta látja el az óvodában az igazgatóhelyettesi feladatokat."
A jubileumi ünnepség az istentiszteletet követően az Erkel Ferenc utcai óvoda udvarán szeretetvendégséggel folytatódott. Ahol Simon Andrásné mondott beszédet.
- Hála legyen az Istennek kimondhatatlan ajándékáért. Ezt az igét választottuk a Korintusiakhoz írt 2. levélből jubileumi évünk alkalmából - monddta. - Hiszen Isten iránti hálával tekintünk református egyházi óvodánkra, mint a ő ajándékára. Hálásak vagyunk gondviselő szeretetéért, amellyel nevelő munkánkat, szolgálatunkat segítette az eltelt 15 esztendőben. És kegyelmi ajándékként éljük meg, nap mint nap, azt az elhívást, amellyel az Úr a kisgyermekek közötti szolgálatra szólított bennünket.
Itt adta át Nemcsik Mátyás önkormányzati képviselő Kecskemét város köszönetét az óvoda által végzett munkáért. Valamint átadott egy oklevelet és egy ajándékkosarat is.