14. alkalommal rendezte meg a KEFAG Zrt Dél-Kiskunsági Erdészete a hagyományos trófeaszemléjét

Vissza a címlapra
14. alkalommal rendezte meg a KEFAG Zrt Dél-Kiskunsági Erdészete a hagyományos trófeaszemléjét

A KEFAG Zrt. ismét nagyszabású trófeaszemlére várta a szakmát és az érdeklődőket, ahol a hűvös, ködös idő ellenére is szép számban gyűltek össze a látogatók, hogy áttekintsék az idei dámtrófea-szezon eredményeit és a térség több évtizedes vadgazdálkodási sikereit. (Fotó: Szabó István, Hulej Zoltán)

A rendezvény megnyitóján Sulyok Ferenc vezérigazgató köszöntötte a jelenlévőket. Beszédében hangsúlyozta: az évről évre bemutatott trófeák kivételes minősége bizonyítja, hogy a délvidéki homokon is lehet kimagasló dámpopulációt nevelni, ha azt elhivatott szakemberek irányítják. Mint mondta, a környező vadásztársaságokkal való együttműködés példaértékű, hiszen ők is minden évben elhozzák legszebb trófeáikat a szemlére. Ez a közös hagyomány nemcsak az egyes vadászatra jogosultak teljesítményét mutatja be, hanem az egész Balotaszállás-Kelebia térség dámszarvas-állományának színvonalát is.

Tóth Attila erdészeti igazgató az idei szezon kihívásairól számolt be, különös tekintettel az aszály okozta nehézségekre. Mint elmondta, a trófeák tömegében átlagosan 200-300 grammos visszaesés tapasztalható ahhoz képest, amit első ránézésre várna az ember. A két kezelt vadászterületen összesen 60 dámbikát ejtettek el a vendégek: Kelebián 51-et, Mélykúton 9-et. A kelebiai bikák közül 29 arany-, 10 ezüst- és 4 bronzérmet kaptak, míg a mélykúti terítékből 2 arany és 5 bronz minősítés született. A Kelebián elejtett trófeák átlagos érmes tömege 4,43 kilogramm volt, három közülük pedig meghaladta az 5 kilogrammot is. A szezon csúcseredményét egy 213,08 CIC ponttal minősített, 5,73 kilogrammos trófea jelentette.

A rendezvény következő megszólalója Vér István fővadász volt, aki nemcsak az idei eredményeket értékelte, hanem a dámszarvas 1972-ben kezdődő térségbeli betelepítésének történetét is felidézte. Előadásában több, a projektben meghatározó szerepet játszó szakember munkáját méltatta, akik közül többen jelen voltak a hallgatóságban.

A magas színvonalon megszervezett vadászünnep kötetlen szakmai beszélgetésekkel zárult a hagyományos fehér asztal mellett, amely tovább erősítette a résztvevők közötti szakmai és baráti kapcsolatokat. A rendezvény így méltó módon tette felejthetetlenné ezt a csendes, mégis tartalmas őszi napot.

Galéria (9 kép)

Összes kép letöltése