10 millió forint értékű komplex kardiológiai rendszert kapott Tiszakécske

Vissza a címlapra

10 millió forint értékű diagnosztikai eszközt adományozott a Duna Bonum Alapítvány a tiszakécskei Egészségügyi Központnak. Az ergospirométer terheléses rendszer a szívinfarktuson átesettek felépülésében segíthet, de felismerhetőek vele a korai stádiumban lévő szívizomzat működési zavarai is. A készülék évente több mint 300 páciens szűrését teszi lehetővé, jelentősen lecsökkentve ezzel a tiszakécskei betegek más városba történő utazási költségét, várakozási idejét, továbbá a kecskeméti kórház leterheltségét. (Fotó: Nagy Zsuzsanna)

Ezentúl Tiszakécske városában is elérhető a térség lakosai számára a kardiológiai kivizsgálás egyik diagnosztikai eljárása - az ergospirométer terheléses rendszer, mely lehetőséget kínál a szívműködés, a keringés, a légzés és az anyagcsere egyidejű vizsgálatára. A kerékpárral összekötött készülék által biztosított terheléses megfigyelés a szívinfarktuson átesettek felépülésében segíthet, de felismerhetőek vele a korai stádiumban lévő szívizomzat működési-, és a keringési rendszer egyéb zavarai is.

A készüléket Lehel Zoltán, a Duna Bonum Alapítvány szóvivője adta át ünnepélyes keretek között Dr. Király Csaba kardiológusnak, az Egészségügyi Központ képviselőjének és Tóth János polgármesternek, 2019. szeptember 10-én.

Tóth János, Tiszakécske polgármestere az ünnepségen elmondta: „Tiszakécske lakói nevében szeretném megköszönni a Duna Bonum Alapítvány nagylelkű adományát, mellyel tovább fejlődhet a város és a térség egészségügyi ellátása. A Mi szempontunkból a legfontosabb, hogy a betegeknek a jövőben nem kell Kecskemétig utazniuk, ha a készülék által biztosított terheléses vizsgálatra van szükségük, ezáltal időt és utazási költséget spórolnak, de szintén pozitív hozadék, hogy ezáltal csökkenhet a kecskeméti kórház leterheltsége, ami a megye összes lakosa szempontjából fontos tényező".

„Bár alapítványi keretek között most először tudtunk segíteni a térség fejlesztése érdekében, a Duna Aszfalt Kft.-n keresztül korábban is igyekeztünk felelősséget vállalni a megye lakosaiért, hiszen a cég innen, Tiszakécskéről indult, a mai napig ez az alföldi kisváros a székhelye. Többször vásároltunk már különböző életmentő orvosi eszközöket a Kecskeméti Kórháznak, nemrégiben pedig hasi ultrahang készüléket adományoztunk a kécskei egészségháznak. De nem csak az egészségügy terén igyekeztünk segíteni: támogattuk már a Katona József Színház előadásait, illetve a megyeszékhelyen és itt, Kécskén is speciális, piros festékréteggel kiemelt zebrákkal hívtuk fel az autósok figyelmét a biztonságosabb városi közlekedésre. Egy szó mint száz nem felejtettük el, hogy honnan indultunk, és ezt az Alapítványon keresztül a jövőben is szem előtt tartjuk majd" - hangsúlyozta Lehel Zoltán, a Duna Bonum Alapítvány szóvivője.

A készüléket adományozó Duna Bonum Alapítványt a tiszakécskei székhelyű Duna Aszfalt Kft. tulajdonosa, Szíjj László magánvagyonából alapította. Az alapítvány egyik célja, hogy támogassa Magyarországon az egészséges életkörülmények feltételeit, segítse az egészség megőrzését, megteremtse a gyógyulás lehetőségét.