Jó ütemben halad a multifunkcionális sportcsarnok kialakítása

Vissza a címlapra

Bemutatták szerdán délután a sajtó munkatársainak, hol tart jelenleg a régi uszoda átalakítása. A multifunkcionális sportcsarnok kialakításának második üteme tavaly decemberben fejeződött be, rövidesen pedig megkezdik az építkezés leglátványosabb szakaszát, a burkolást. A teljes felújítás és eszközbeszerzés várhatóan nyár elejére fejeződik be, így ősszel már akár itt tarthatja meg az évnyitóját a Mercedes-Benz Gyár Kosárlabda Akadémia.

A bejáráson részt vett Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere, Szenes Márton, a Hírös Sport Nonprofit Kft. ügyvezetője, Ivkovicné Béres Tímea, a Hírös Sport Nonprofit Kft. sportszakmai igazgatója, valamint jelen volt Bodnár Péter, a Kosárlabda Szövetség főtitkára is.

Korábban megírtuk, hogy a Kecskeméti Kosárlabda Akadémia sportfejlesztési pályázatát a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége támogatta. Ebben - többek között - szerepel a tárgyi eszköz beruházás: a Kecskemét, Izsáki út 1. szám alatt található városi uszodaépület kosárlabda csarnokká történő átalakítása 3 ütemben, megközelítőleg nettó 600.000.000 Ft beruházási értékben, amelynek 30 százalékos önrészét Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata biztosítja.

Kecskeméten egy 1968-ban épült, leromlott állapotú, használaton kívüli uszodaépületből a meglévő adottságok figyelembe vételével, épületbővítéssel és funkcióváltással keltenek életre egy multifunkcionális sportkomplexumot.

Az új sportcsarnok tartalmaz: 3 sportpályát (egy center és két gyakorló pálya), öltözőket (6 db), irodákat (8 db) és egyéb hozzátartozó infrastruktúrát. Összeségében egy mérkőzések, edzések, edzőtáborok, tornák lebonyolítására alkalmas épület jön létre. A tervek szerint az épületben helyet kap a kecskeméti sportrelikviákat kiállító sportmúzeum, valamint közösségi terek.

A sportcsarnok a sportolók mellett, a városi oktatási intézmények tanulói számára is lehetőséget kínál majd, hogy a mindennapos testnevelés program megfelelő körülmények között történhessen.

A közbeszerzést követően elkezdődött az első ütem kivitelezése, amely 2016. június 30-án ért véget. Tartalma: bontási munkálatok, zsaluzás -állványozás, betonozás/falazási munkálatok, tartószerkezeti munkák, vízvezeték-szennyvízhálózat kiépítés, gépészeti munkák, kábelezés, villanyszerelési munkálatok.

A második ütem munkálatai 2016. december zárultak. Tartalma: öltözők és vizesblokkok burkolása, belső felületek diszperzit festése, belső és homlokzati ajtók, tűzgátlók elhelyezése, tartószerkezet statikai megerősítése, főhomlokzati nyílászárók üvegezése, homlokzati kőburkolatok felújítása, álmennyezet kiépítése, vízvezeték és szennyvízhálózat építés szerelvényekkel/szigeteléssel, gépészeti szerelési munkák/fűtés, automatika, tűzjelző - infokommunikációs -riasztó -kamera rendszer kábelezése, villanyszerelési munkák elvégzése.

Sporttechnológia munkálatok: kosárlabda állványok elhelyezése a versenypályán 2 db elektromos vezérlésű felhajtható állvány tartószerkezete, gyakorlópályák kosárlabda állványának tartószerkezete, elektromos mozgatással, magassági állítási lehetőséggel 4 db., gyakorlópályák oldalfali kosárlabda állványának tartószerkezet kézi magassági állítási lehetőséggel, homlokzati üvegfal előtt 32 db bordásfal zárszelvény fogadó konzol elhelyezése, verseny és gyakorlópályák térelválasztására kézi mozgatású PVC függöny tartószerkezetének készítése 2 db.

A hamarosan elkezdődő harmadik ütemben a sportpadló burkolatok, sporteszközök, védőhálók, gépészeti elektromos és gyengeáramú szerelési munkák a pince bejárati és pályaszinti alaprajzi elrendezés szerint, valamint külső út, járda és kültéri pálya építési szerelési munkák kivitelezése történik meg.

A teljes felújítás és eszközbeszerzés várhatóan nyár elejére lezárul.