5
okt

Szent Efrém Férfikar Orientale Lumen III

Szent Efrém Férfikar Orientale Lumen III

Az Orientale Lumen sorozat harmadik részeként megjelenő album az elmúlt két év hangversenyeinek emlékezetes perceit idézi föl a Szent Efrém Férfikar és jeles vendégművészek előadásában.

A BMC Records által létrehívott, a „Kelet világossága" címet viselő - és a bizánci, ortodox görögkeleti, pravoszláv egyházi zenét népszerűsíteni hivatott sorozat immáron a harmadik megjelenéssel folytatódik. A gazdag összeállítású, néha egymástól merőben eltérő eszközöket használó zenei korokból merítő sorozat harmadik lemezén ismét egészen kiváló szólisták működnek közre a Szent Efrém Férfikar meghívására. Így Abeer Nehme, az Orosz Ortodox Szólisták Férfikara, az Optina Pustyn Férfikar, a Lautitia Kóruscsalád, az Amadinda Ütőegyüttes, Szokolay Dongó Balázs, és persze az ortodox éneklés megismertetését az első lemeztől támogató Kocsis Fülöp, a Magyar Görögkatolikus Metropólia érseke is elfogadta a kórus meghívását, és részt vett a 2015 januárja és 2016 júniusa között a budapesti Szent István Bazilikában megrendezett koncerteken - ahol a most egy CD-re össze szerkesztett felvételek is készültek.

„Ha különböző koncertekből összeállított és különböző stílusokat és előadókat fölvonultató válogatáslemez harmadik kiadását is sokan várják és remélik - szinte követelik -, az mindenképpen igazolja a koncertsorozat, s az abból készült kiadványok szükségességét. Nagy öröm ez nekünk, hogy közönségünk így várja az új CD-t, s ezért boldogan adjuk közre az Orientale Lumen (Kelet világossága) hangversenysorozat 2015-ös és 2016-os évadából összeállított Orientale Lumen III albumot. 2017-ben pedig kézbe adhatjuk a sorozat harmadik részét, amely az elmúlt két év hangversenyeinek emlékezetes perceit idézi föl a Szent Efrém Férfikar és jeles vendégművészek előadásában. Reméljük, hogy összeállításunkat hallgatva koncertlátogató barátaink, hallgatóink visszaemlékeznek majd az Orientale Lumen hangversenyek egyedi miliőjére, azok pedig, akik eddig még nem jutottak el előadásainkra, talán kedvet éreznek majd sorozatunk jövőbéli hangversenyeinek meghallgatására." - mondta el Bubnó Tamás, a Szent Efrém Férfikar művészeti vezetője.

Az OROSZ ORTODOX SZÓLISTÁK FÉRFIKARA 1992-ben alakult meg, vezetőjük Georgij Szmirnov, aki Moszkva templomainak és monostorainak legjobb énekeseit hívta meg az együttesbe, hogy ünnepélyes istentiszteleteken és hangversenyeken énekeljenek. Ma a férfikar Oroszország egyik legkiválóbb vokális együttese: nagy sikerrel lépnek föl hazájukban és a világ számos pontján, az orosz és a nemzetközi sajtóban kiváló kritikákat kapnak fellépéseik, lemezeik. Az utóbbi időben az Orosz Ortodox Szólisták fölléptek a Marktoberhoff-i Egyházzenei Fesztiválon, a Rigai Katedrálisban, valamint Belgiumban, Norvégiában, Svájcban és az USA-ban. Ugyancsak énekeltek a Csillagok a Kremlben elnevezésű híres jótékonysági eseményen.

Az OPTINA PUSTYN FÉRFIKAR 1996-ban alakult a szentpétervári Vasziljevszkij-szigeten található Istenszülő elszenderedése-templomban. A kórus az ősi orosz énekstílusokon kívül görög, szerb, bolgár, grúz és más nemzetek ortodox énekkultúrájából is gyakran válogat koncertjein, illetve orosz zeneszerzők modern vallásos műveit is rendszeresen előadják.

Az együttes alapítója és művészeti vezetője Alekszander Szemjonov, aki a Szentpétervári Konzervatóriumon szerzett diplomát kórusvezetőként. Több mint két évtizedes pályafutása során az Optina Pustyn harmincnál is több orosz városban adott koncertet, illetve sikeres turnékon vettek részt Belgiumban, Magyarországon, Németországban, Hollandiában, Spanyolországban, Olaszországban, Kínában, Kolumbiában, Norvégiában, Szerbiában, Montenegróban, Finnországban, Franciaországban, Svédorszában, Észtországban és Ukrajnában.

ABEER NEHME, a nemzetközi hírű crossover énekes, pályája során egyedülállóan széleskörű ismereteket szerzett az arab, arámi és nyugati vallásos zenék elméletében és előadási gyakorlatában egyaránt. Repertoárjában fellelhető az autentikus arab ‘tarab', a hagyományos közel-keleti népzene, arab-andalúziai dalok, ősi szír és maronita énekek, operaáriák és a nyugati zene is. Az énekesnő több mint 14 nyelven énekel.

Abeer Nehme számos nemzetközi fesztiválon lépett fel, mint amilyen a párizsi „Festival les Orientales", a royaimont-i Nemzetközi Zenei Fesztivál és Konferencia, a portugál Festival Evora, a belga Brussles Palace Flagley International Festival, a szíriai 19. Bosra Nemzetközi Fesztivál, a Baalbeck Nemzetközi Fesztivál Libanonban, a World Sacred Music fesztiválon a marokkói Fes-ben a Szent Efrém Férfikarral, valamint szerepelt a Beiteddine International Art Festival két nyitóestjén, szintén Libanonban.

A LAUTITIA KÓRUSCSALÁD 1959-ben alakult Kissné Weiser Katalin vezetésével, s az elmúlt fél évszázadban számos nemzetközi és hazai sikeres szereplést tudhat maga mögött. (Korábban Bányai Júlia Általános Iskola Gyermekkara néven).

2006 óta a vezetőjük Nemes József, aki korábban maga is a kórus tagja volt. A gyerekkarban 10-16 éves korig énekelnek a tanulók, s ha úgy gondolják, folytathatják az éneklést az ifjúsági vegyeskarban. A tagokat a zene szeretete, valamint az egymás iránti tisztelet tartja össze és motiválja őket a folyamatos, igényes zenei munkára. A Lautitia Kóruscsalád otthona a Debreceni Szent Efrém Görögkatolikus Általános Iskola. Az együttesek számos nagyhírű európai kórusverseny nyertesei és díjazottjai (Arezzo, Budapest, Graz).

Az AMADINDA ÜTŐEGYÜTTES tagjai - Rácz Zoltán, Váczi Zoltán, Bojtos Károly és Holló Aurél - a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végezték tanulmányaikat. Az együttes megalakulásakor két fontos célkitűzést állított működésének középpontjába. Egyfelől az addig Magyarországon még előadatlan, ugyanakkor addigra már klasszikussá vált ütőhangszeres repertoár bemutatását, másfelől a magyar zeneszerzők ütőhangszeres műveinek hazai és külföldi megismertetését.

A 90-es évek második felében három új, markáns célkitűzés jelent meg az együttes munkásságában: A tradicionális ütőhangszeres kultúrák kutatása, az együttes tagjainak zeneszerzői tevékenysége, valamint korábbi zenetörténeti korszakok darabjainak ütőhangszeres átiratban való megszólaltatása. Ennek eredményeképpen az Amadinda repertoárja négy földrész tradicionális zenéivel, Váczi Zoltán és Holló Aurél beFORe JOHN című kilenc darabot felölelő ciklusával, Ravel, Debussy, Muszorgszkij, Bartók Béla, George Gershwin és több más klasszikus zeneszerző darabjainak átirataival gazdagodott.

Az Amadinda együttes az elmúlt 30 évben olyan elismert művészekkel dolgozhatott együtt, mint Kocsis Zoltán, Schiff András, Marton Éva, Kurtág György, Eötvös Péter, Presser Gábor, Keller András, Paul Hillier, Rivka Golani és James Wood. A velük való együttműködés nagyban hozzájárult ahhoz, hogy mára az Amadindát, a világ egyik legeredetibb, legsokoldalúbb ütőhangszeres együtteseként tartja számon a nemzetközi szakmai közvélemény.

SZOKOLAY DONGÓ BALÁZS népzenét, valamint népzenei ihletésű improvizatív zenét játszik dudán, furulyán és szaxofonon. A kárpát-medencei folklór mélyebb tanulmányozása során kezdett népzene feldolgozással foglalkozni. Így születtek saját kompozíciói és azok az improvizatív zenei alapok, amelyek magukon hordozzák a régmúlt zenei kultúráját, ugyanakkor modern, kortárs hangvételűek. Népzenészként 1990 óta rendszeres szereplője a magyar zenei életnek. Fontos megemlíteni azt a műhelymunkát, amelyben a népzene a történeti zenében és az improvizációban teljesedik ki. A koncertezés mellett zeneszerzéssel és alkalmazott zeneírással (tánc- és bábszínházi zenék) is foglalkozik.

1994-ben lett a Népművészet Ifjú Mestere cím birtokosa. 2001-ben Glasgowban, az „Academy of Music and Drama" Népzenei Tanszékén adott szólókoncertet magyar és horvát dudán. 2003-tól 2007-ig az Óbudai Népzenei Iskola dudatanára. 2005-ben Artisjus-díjat, 2016-ban Prima-díjat kapott.

KOCSIS FÜLÖP a Magyar Görögkatolikus Metropólia érseke, szerzetes-pap. Szívügye a keleti keresztény egyházi ének magas szintű művelése és oktatása, istentiszteleti és hangverseny keretben történő méltó megszólaltatása. A Szent Efrém Férfikarral rendszeresen munkálkodnak együtt ezen a területen. 2009-ben görögkatolikus kántor-szakot indított a nyíregyházi Szent Atanáz Hittudományi Főiskolán, s ezzel felsőoktatási szintre emelte a hazai bizánci liturgikus énekoktatást, melynek vezetője Bubnó Tamás, a Szent Efrém Férfikar karnagya.

SZENT EFRÉM FÉRFIKAR

Az a capella zene reneszánszát éli napjainkban, a Szent Efrém Férfikar pedig a lehető legnagyobb lelkesedéssel és céltudatossággal végzi missziós munkáját a vokális zene széleskörű népszerűsítése érdekében.

A Liszt- és Magyarország Érdemes Művésze díjas Bubnó Tamás azért alakította meg 2002-ben az együttest, hogy a bizánci zenekultúra sokszínűségét megmutassák a nagyvilágnak, de az időközben Magyarország legnépszerűbb vokális együttesévé váló Szent Efrém Férfikar repertoárja rendkívül sokszínűvé vált - köszönhetően a tagság különleges zenei és kamarazenei képességeinek. Egyházzene a középkortól napjainkig, kortárs kompozíciók, popzenei feldolgozások, gospelek és a magyar zeneszerző-óriások (elsősorban Liszt és Bartók) művei mind meghallgathatók a Szent Efrém Férfikar előadásában.

Az együttes utolsó két lemeze, az Orientale Lumen II és a Bartók & Folk rendkívül jó kritikákat kapott a hazai és a nemzetközi szaksajtóban egyaránt. A budapesti Szent István Bazilikában tartott Orientale Lumen-sorozat koncertjei, amelyek jelen kiadvány alapjául is szolgálnak, három éve teltházasak. A Szent Efrém Férfikar számos neves külföldi és hazai muzsikussal lépett fel, mint például Abeer Nehme, az Amadinda Ütőegyüttes, Sebestyén Márta, a King's Singers, Jevgenyij Nyesztyerenko, Keller András és a Concerto Budapest, Fischer Iván és a Budapesti Fesztiválzenekar és még rengeteg különleges kvalitású zenész és együttes.

Kecskemét - Korábbi hírek

Januártól alapvetően megváltoznak a polgári peres eljárások szabályai

Januártól alapvetően megváltoznak a polgári peres eljárások szabályai

2018. január 1-jén lép hatályba a polgári eljárásjog jelenlegi rendszerét alapjaiban megváltoztató törvény (új Pp.), amely a perhatékonyságot, az aktív bírói pervezetést tartja szem előtt. Ennek részleteiről tartottak sajtótájékoztatót a Kecskeméti Törvényszéken 2017. december 12-én.

Rászorulók karácsonyát szépíti meg a kormányhivatal adománya

Rászorulók karácsonyát szépíti meg a kormányhivatal adománya

Idén is megrendezte a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal a rászorulók számára a karácsonyi gyűjtést.

Ágy melletti dokkolót kapott adományként a kecskeméti kórház

Ágy melletti dokkolót kapott adományként a kecskeméti kórház

Újabb adománnyal gazdagodott a Bács-Kiskun Megyei Kórház Csecsemő-Gyermekgyógyászati Osztálya az Országos Mosolyért Egyesület jóvoltából. Az adomány egy ágy melletti dokkoló, mely egyszerre négy infúziós pumpát is tud tartani.

Kecskeméti anyakönyvi hírek

Kecskeméti anyakönyvi hírek

A 2017/49. héten Kecskeméten anyakönyvezett születtek, házasságot kötöttek, elhunytak.

Házi úszóbajnokság a Kecskeméti Református Általános Iskolában

Házi úszóbajnokság a Kecskeméti Református Általános Iskolában

Decenber 12-én, kedden rendezték meg a Kecskeméti Református Általános Iskolában az idén 13 éves, hagyományos házi úszóversenyt. A rangos esemény "díszvendége" idén Szili Ágnes, az iskola 5.a osztályos tanulója volt, aki a hétvégén a Kecskeméti Fürdőben megrendezett V. Rövidpályás Uszonyos és Búvárúszó Országos Bajnokságon a legeredményesebb gyermek korosztályos lett: a hat egyéni versenyszámából mind a hatot megnyerte, valamint egy országos csúcsot is úszott.

Ünnepélyes díjátadó gálaműsor a Messzi István sportcsarnokban

Ünnepélyes díjátadó gálaműsor a Messzi István sportcsarnokban

A Messzi István sportcsarnokban tartják 2017. december 15-én 17.00 órakor a Kodály emlékév tiszteletére rendezett KODÁLY NYOMÁBAN országos online játék ünnepélyes díjátadó gálaműsorát.

A lényeges dolgok milyen egyszerűek! – Fizess mosollyal a Rákóczi iskola előtt

A lényeges dolgok milyen egyszerűek! – Fizess mosollyal a Rákóczi iskola előtt

A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola pedagógusai és diákjai karitatív kihívást kezdeményeztek, amelynek célja, hogy önzetlen segítséget, támogatást nyújtsanak bárkinek, akinek erre szüksége van. Segítségükért egy mosolyt kérnek cserébe.

Kitüntető díjak átadása a kamara ünnepi küldöttgyűlésén

Kitüntető díjak átadása a kamara ünnepi küldöttgyűlésén

A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara ünnepi küldöttgyűlésen került sor kedden a kamara kitüntető díjainak átadására, valamint a jótékonysági Hírös Vacsora bevételéből befolyt tanulmányi támogatások kiosztására.

Az Év Kereskedője 2017 díjban részesült a Tormási Kft

Az Év Kereskedője 2017 díjban részesült a Tormási Kft

Tormási Attila 2017. december 12-én, kedden vette át a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara ünnepi ülésén a kitüntető díjat Gaál Józseftől, a kamara elnökétől és Kurdi Viktor alelnöktől.

Bolyaisok a rádió hullámain

Bolyaisok a rádió hullámain

A Kecskeméti Bolyai János Gimnázium az Erasmus+ program keretében négy ország -Spanyolország, Portugália, Lengyelország és Bulgária - középiskoláival közösen vesz részt egy projektben, melynek címe School Radio Waves.

„ÉRTÉK, ÉLMÉNY, EGÉSZSÉG” Bács-Kiskun megyei turisztikai konferencia 2017

„ÉRTÉK, ÉLMÉNY, EGÉSZSÉG” Bács-Kiskun megyei turisztikai konferencia 2017

TOP-5.1.1-15-BK1-2016-00001 pályázati azonosítószámmal, 2016. július 1-jével megkezdődött a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat és konzorciumi partnerei „Együttműködés a helyben foglalkoztatásért - Bács-Kiskun megyei foglalkoztatási- és gazdaságfejlesztési együttműködés" című projektjének megvalósítása. A program keretében elérhető 2,5 milliárd forintos vissza nem térítendő forrás segítségével az elkövetkezendő 5 évben képzési és foglalkoztatási programok valósulnak meg, melyek a megye munkaerő-piacának bővítését és a foglalkoztatási szint növelését célozzák. A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg.

Másfél milliárd forintot fordíthat szennyvíz-technológiai kutatásokra egy konzorcium

Másfél milliárd forintot fordíthat szennyvíz-technológiai kutatásokra egy konzorcium

Több mint másfél milliárd forint összegű európai uniós forrást fordíthat szennyvíz-technológiai kutatásokra a következő négy évben az UTB Envirotec Zrt. vezette konzorcium - jelentette be ma, azaz 2017. december 12-én a Bácsvíz Zrt. Kecskeméti Szennyvíztisztító Telepén tartott ünnepélyes projektnyitón a társaság.

Bolyais spanyolos diákok előadása a Parlamentben

Bolyais spanyolos diákok előadása a Parlamentben

Bartos Mónika országgyűlési képviselő, a Magyar-Latin-Amerikai és a Magyar-Spanyol Baráti Tagozat elnöke „Magyar kéznyomok Ibér-Amerikában" címmel konferenciát szervezett, melynek keretében kutatómunkára invitálta az ország számos középiskolájának diákjait. Az idei konferencia második kiadása volt egy négy évvel korábbi, hasonló rendezvénynek.

Tűzifaadomány Tőzsér Judittól

Tűzifaadomány Tőzsér Judittól

Hat hátrányos helyzetű kecskeméti családon segített tűzifával Tőzsér Judit, a Gong Rádió ügyvezető igazgatója. Az adományok kiszállításában a TERBE FA működött közre, mely házhoz szállította a 6 családnak a tűzifát, hogy a hideg téli napokon ne fázzanak.

Pénteken rendezik az idei év utolsó utolsó Éjszakai Forgatagát

Pénteken rendezik az idei év utolsó utolsó Éjszakai Forgatagát

A Kecskeméti Spartacus Sportkör és Közösségi Tér 2017. december 15-én rendezi a 2017-es esztendő utolsó Éjszakai Forgatagát. A megszokotthoz hasonlóan a szervezők érdekes, interaktív programokkal, versenyekkel várják az érdeklődőket.

Országos csúcsokkal zárják az évet a BÁCSVÍZ-KVSC búvárúszói

Országos csúcsokkal zárják az évet a BÁCSVÍZ-KVSC búvárúszói

Parádés versennyel búcsúzhatnak az évtől a kecskeméti uszonyosúszók, mert a 2017. december 9-én, a Kecskeméti Fürdőben megrendezett V. Rövidpályás Uszonyos és Búvárúszó Országos Bajnokságon 7 országos csúcs úsztak és 17 országos bajnoki címet szereztek. A kecskeméti csapat mérlege az egynapos viadal végén: 18 arany-, 9 ezüst- és 5 bronzérem, ami a legeredményesebb rövidpályás versenyük az országos bajnokságok tekintetében. A legeredményesebb a gyermek korosztályos Szili Ágnes lett, aki hat egyéni versenyszámából mind a hatot megnyerte, valamint egy országos csúcsot is úszott.

„LABDAKARÁCSONY” - Jótékonysági gyűjtést szerveztek a KESI-s utánpótlás kézilabdások

„LABDAKARÁCSONY” - Jótékonysági gyűjtést szerveztek a KESI-s utánpótlás kézilabdások

A KESI-s utánpótlás kézilabdások „LABDAKARÁCSONY" elnevezéssel jótékony célú karácsonyi gyűjtést szerveztek a Juhar utcai iskolások számára. Az akcióról Vazul Zsolt, a Kecskeméti Sportiskola Kézilabda Szakosztályának vezetője küldött beszámolót és fotókat hírportálunknak.

Elismeréseket adtak át a Bács-Kiskun Megyei Kórház Ünnepi Vezető Testületi Ülésén

Elismeréseket adtak át a Bács-Kiskun Megyei Kórház Ünnepi Vezető Testületi Ülésén

Ünnepi Vezető Testületi Ülést tartott a Bács-Kiskun Megyei Kórház 2017. december 11-én, hétfőn a Három Gúnár Rendezvényházban. Az ünnepi ülésen a kórház vezető beosztású munkatársain kívül részt vett Dr. Mészáros János egészségügyi ellátórendszer működtetéséért felelős helyettes államtitkár, Kovács Ernő kormánymegbízott, és Dr. Kellermann Péter, az Egészségügyi és Szociális Intézmények Kecskeméti Igazgatósága főigazgató főorvosa.

„Aranyos vetélkedő” a teátrumban - kettős Református Általános Iskolai sikerrel

„Aranyos vetélkedő” a teátrumban - kettős Református Általános Iskolai sikerrel

Versmondó gyerekekkel telt meg a Ruszt Stúdió Színház nézőtere a napokban. A kecskeméti színház Színészek az Ifjúságért Alapítványa hívta meg a fiatalokat a teátrumba, hogy versekkel emlékezzenek Arany János születésének 200. évfordulójára. (A fotón a 11-12 éves korosztály 1. helyezettje, Hamza Máté, a Kecskeméti Református Általános Iskola tanulója)

Menő menzák - Országos sajtótájékoztató a kecskeméti Béke iskola ebédlőjében

Menő menzák - Országos sajtótájékoztató a kecskeméti Béke iskola ebédlőjében

A gyermekek étkezési kultúrájának, étkezési körülményeinek javítását célzó Menő menzák az iskolában című, szeptemberben lezárult pályázat keretében az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) 314 iskolai alapítvány kérelmét támogatta összesen csaknem hatmilliárd forint értékben - jelentette be a tárca család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hétfőn sajtótájékoztatón, Kecskeméten, a Béke Általános Iskola ebédlőjében. A sajtótájékoztatón Kecskemét városvezetése részéről Engert Jakabné és Nemcsik Mátyás önkormányzati képviselők voltak jelen.

A kecskeméti Hírös Judo Sport Egyesület eredményei

A kecskeméti Hírös Judo Sport Egyesület eredményei

Mikulás Kupa Regionális Judo Verseny, Cegléd, 2017. december 08. (A képen balról jobbra: Kovács Benedek, Bajáki Milán, Barcsik Zoltán edző, Szekeres Kata Sára, Szécsényi Gábor, Lakó Botond)

Tehetséges tanulók sikerei az Arany János iskolában

Tehetséges tanulók sikerei az Arany János iskolában

A Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskola kezdetektől fogva tehetséggondozó iskola. Komplex tehetséggondozás folyik az iskolában, a gardneri tehetségterületeken. Az iskola Európai és Akkreditált Kiváló Tehetségpont. Számtalan tanulmányi, művészeti és sporteredménnyel büszkélkedhet. A 2017-2018-as tanév első negyedévének legkiemelkedőbb városi, megyei, regionális, országos és nemzetközi eredményeit mutatjuk be. Gratulálunk a felkészítő pedagógusoknak és a tehetséges diákoknak.

Árokba borult egy autó a szentkirályi úton

Árokba borult egy autó a szentkirályi úton

Lesodródott az úttestről és az út menti árokba borult egy gépkocsi hétfő reggel Bács-Kiskun megyében, a Kecskemét és Szentkirály közötti úton.

Kecskeméti mézes sikerek a Méz- és Mézeskalács Fesztiválon

Kecskeméti mézes sikerek a Méz- és Mézeskalács Fesztiválon

A 10. Gyulai Méz- és Mézeskalács Fesztiválon szombaton hirdették ki a fajtamézek versenyének eredményét és az idei év legjobb mézét.

Jótékonykodó kecskeméti katonák

Jótékonykodó kecskeméti katonák

Új segítőkre lelt a Kecskeméti Szent László Lions Club a Durgó Tamás őrnagy vezette Bács-Kiskun megyei toborzó iroda katonái személyében, hisz mostantól több esetben közös programokon fognak együtt jótékonykodni. (Fotó: Munka közben Durgó Tamás őrnagy, Koncsik István a Kecskeméti Szent László Club elnöke és Gáldonyi Sándor százados)

Megújuló szakok, új ösztöndíjak, vadonatúj SMART-campus a Neumann János Egyetemen

Megújuló szakok, új ösztöndíjak, vadonatúj SMART-campus a Neumann János Egyetemen

Nyílt napra várja leendő hallgatóit és szüleiket Kecskeméten az egyetem Gazdaságtudományi Kara.

Jótékony célú filléres börzét rendezett a Lions Klub

Jótékony célú filléres börzét rendezett a Lions Klub

2017. december 9-10-én tartott Karácsonyi filléres börzét az Első Kecskeméti Lions Klub, a Lánchíd Utcai Általános Iskola sportcsarnokában. Ahol idén ingyenes vércukorszint-, és vérnyomás mérést is tartottak.

A Református Gyülekezeti Központban is sikeres volt a Karácsonyi Vásár

A Református Gyülekezeti Központban is sikeres volt a Karácsonyi Vásár

Új helyen, a Református Gyülekezeti Központban rendezte meg idén a Karácsonyi Vásárt a Kecskeméti Református Egyházközség.

Petőfiváros - Jubileumi rendezvényt tartott a Tanácsadó Testület

Petőfiváros - Jubileumi rendezvényt tartott a Tanácsadó Testület

A Petőfiváros-Felsőszéktó Tanácsadó Testület 15 éves jubileumi rendezvényét tartották 2017. december 9-én, szombaton este. (Fotók: Vincze József)

A kecskeméti „Kisnyuszi a kalapban” bekerült a Dal 2018-ba

A kecskeméti „Kisnyuszi a kalapban” bekerült a Dal 2018-ba

A kecskeméti Fourtissimo családi együttes „Kisnyuszi a kalapban" című dala bekerült a Dal 2018 legjobb harminc dala közé. Így rövidesen a Dal 2018 élő show-jában is láthatjuk majd a kecskeméti zenészeket.

Gaál József és Homoki Tamás gyújtották meg a második adventi gyertyát Kecskeméten

Gaál József és Homoki Tamás gyújtották meg a második adventi gyertyát Kecskeméten

Szombaton meggyújtották a második adventi gyertyát Kecskemét főterén. A második gyertyán Gaál József és Homoki Tamás alpolgármesterek gyújtották meg a lángot.

Bács-Kiskun archív

2017 - Traffipax-program Bács-Kiskunban decemberben

2017 - Traffipax-program Bács-Kiskunban decemberben

Bács-Kiskun megyében ezeken a helyeken - és időben - fognak várhatóan sebességet ellenőrizni decemberben a traffipaxok.

A retró jegyében zajlik az idei Flora Virágfesztivál Kecelen

A retró jegyében zajlik az idei Flora Virágfesztivál Kecelen

Az 1960-as, 70-es és 80-as éveket idézi meg a 31. Flora Virágfesztivál Kecelen, amelyhez tizenötödik alkalommal kapcsolódik az Országos Fazekas Kiállítás - közölte a szervező, keceli önkormányzat nevében, Gyalogné Klajkó Eszter az MTI-vel.

Soltvadkerti gyanúsítottak a Quaestor-ügyben

Soltvadkerti gyanúsítottak a Quaestor-ügyben

Öt gyanúsítottat hallgattak ki a nyomozók a napokban az úgynevezett soltvadkerti hűtlen kezeléssel kapcsolatban, amelyet a Quaestor-ügytől még 2015 decemberében különített el a nyomozó hatóság - közölte a Fővárosi Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

10 év börtönre ítélték az élettársa megölésével vádolt nyárlőrinci férfit

10 év börtönre ítélték az élettársa megölésével vádolt nyárlőrinci férfit

Jogerősen 10 év börtönre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte a Kecskeméti Törvényszék azt a férfit, akit szabadszállási élettársa megölésével vádolt az ügyészség.

Vádat emeltek Mondok József izsáki polgármester ellen

Vádat emeltek Mondok József izsáki polgármester ellen

A Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt Mondok József izsáki polgármester ellen. A 2017. november 29-én, szerdán kiadott közleményben ugyan nem nevezik meg Mondokot, azonban a személye egyértelműen azonosítható I. rendű vádlottként az ügyészségi tájékoztatásban.

Szabadlábon érkezett, bilincsbe verve távozott a Bács-Kiskun megyei drognepper

Szabadlábon érkezett, bilincsbe verve távozott a Bács-Kiskun megyei drognepper

Jogerősen 8 év fegyházbüntetést kapott ma a Szegedi Táblabíróságon az a 41 éves mélykúti férfi, aki szokatlan módon eddig szabadlábon védekezett az eljárásban. Így az ítélet kihirdetését követően azonnal őrizetbe vették és elszállították a Csillag Börtönbe.

Bács-Kiskun megyei delegáció utazott Kínába

Bács-Kiskun megyei delegáció utazott Kínába

Kínába, Kunming városába látogatott Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke 2017. november 16-19. között.

Kigyulladt egy kisbusz az 53-as úton

Kigyulladt egy kisbusz az 53-as úton

Kigyulladt és teljes terjedelmében égett 2017. november 27-én, kora reggel gy kisbusz az 53-as főút Akasztó és Kiskőrös közötti szakaszán, a 22-es kilométernél.

Legalább ezer ember búcsúzott Stadler Józseftől Akasztón

Legalább ezer ember búcsúzott Stadler Józseftől Akasztón

A 66 évesen elhunyt akasztói vállakozó temetésén legalább ezer ember gyűlt össze, hogy együtt kísérjék őt az utolsó útjára - írta meg a Bors. Stadler családja is jelen volt, három gyermeke közül ketten, Marietta és Zoltán, míg Milán távol maradt. (MTI Fotó: Ujvári Sándor)

Polgármesteri fórum Jakabszálláson

Polgármesteri fórum Jakabszálláson

A Bács-Kiskun megyei polgármesterek a jelen választási ciklusban hatodik alkalommal megrendezett, kétnapos polgármesteri fórumon vettek részt Jakabszálláson, az Együttműködés a helyben foglalkoztatásért program keretében. A jakabszállási Areo Hotelben tanácskoztak és ismerkedtek meg a megyét érintő, tervezett fejlesztésekkel, az igénybe vehető támogatásokkal és az induló képzésekkel, továbbá a térségi foglalkoztatás helyzetével, problémáival, megoldásaival, a vidéki élet fellendítésének lehetőségeivel.

Új elnöke van a Bács-Kiskun Megyei Agrárkamarának

Új elnöke van a Bács-Kiskun Megyei Agrárkamarának

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Bács-Kiskun megyei küldöttgyűlése 2017. november 24-én megtartotta alakuló ülését, ahol megválasztották a megyei tisztségviselőket, köztük a NAK megyei elnökét, Gáspár Ferencet (a fotó bal oldalán).

Választási Informatikai képzés a Megyeházán

Választási Informatikai képzés a Megyeházán

A 2018. évi országgyűlési választást Magyarországon 2018 áprilisában vagy májusában fogják tartani, a kitűzésről a köztársasági elnök gondoskodik. Addig is azonban a választási szervek részére megkezdődik a felkészülés. Így történt ez Bács-Kiskun megyében is.

További cikkek
Jelenleg itt  > 
Címlap  >  Ország-világ  >  Szent Efrém Férfikar Orientale Lumen III