Viráglabirintus a kecskeméti Városháza udvarán

Vissza a címlapra

Kecskemét - Szerdán nyílt meg a Hírös Hét Fesztivál keretében a nyolcadik rózsa és virágkiállítás, és a hét végéig viráglabirintus várja a városháza udvarán az érdeklődőket.

A szervezők minden évben valamilyen újdonsággal lepik meg a látogatókat: ezúttal tizenkét kertészet rózsáiból, virágaiból készítettek labirintust. Hatezer dísznövény látványa fogadta szerda délután a városháza udvarán a rózsa és virágkiállítás megnyitójának résztvevőit.

Rigóné Kiss Éva, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Kecskeméti Csoportjának vezetője elmondta, 2007-ben döntött úgy több civil szervezet az önkormányzattal együttműködve, hogy Szent Erzsébet tiszteletére megrendezik az első kiállítást. Az idei már a nyolcadik, és talán minden eddiginél különlegesebb, hiszen dísznövényekből kialakított labirintus még soha nem volt a városháza udvarán.

Az ünnepség Palotás József, az M. Bodon Pál Zeneiskola igazgatója és Radics Sándor Európa díjas cimbalom művész közös zenélésével kezdődött, majd Rigóné Kiss Éva köszöntötte a jelenlevőket. Elfogadta a szervezők meghívását Schmittné Makray Katalin olimpiai ezüstérmes tornásznő is.

A kiállítást Szemereyné Pataki Klaudia alpolgármester nyitotta meg. A vasárnapig tartó rendezvény keretében holnap szakmai napot tartanak, pénteken pedig megtartják a Rózsahölgyek IV. Nemzetközi találkozóját. Szombaton lesz a Csipkerózsikák és Hercegek találkozója, amelyet gyermekprogramok színesítenek.

(szöveg: KTV / fotó: keol.hu)