Migránsok halála - Harmadrendű vádlott: ha rajtam múlt volna, az emberek életben maradnak

Vissza a címlapra

Vallomást tett a harmadrendű vádlott a 71 migráns halálát okozó parndorfi embercsempészési ügyben hétfőn a Kecskeméti Törvényszéken zajló büntetőperben. A bolgár férfi, aki a vád szerint 2015. augusztus 26-án autóval kísérte Kecskemétről Ausztria felé a hűtőkocsit, azt mondta: ha tudta volna, hogy az emberek nem kapnak levegőt, ő maga kért volna meg egy rendőrt, hogy állítsa meg a kamiont.

A harmadrendű vádlott vallomásában úgy fogalmazott, hogy a vádiratban leírtak nem mindenben felelnek meg a valóságnak. Elismerte, hogy több szállításban részt vett, de csak mint sofőr melletti utas vagy mint kísérő. Azt mondta, Magyarországra egy barátja kérésére érkezett, mindössze néhány napra. Közölte, az emberek szállításában nem akart részt venni, mert félt.

Beszámolt arról is, hogy tudott a sofőröknek adott utasításokról, amelyek szerint Ausztriáig nem állhattak meg, és arról is, hogy pénzt csak a teljesített szállítás után kaphattak.

Tagadta, hogy a negyedrendű vádlott (a sofőr) vagy mások felettese lett volna, és hogy bárkit is utasított vagy megfenyegetett volna. Azt mondta, az emberek beszállításakor sosem volt jelen.

Közölte, egy sofőrtől értesült arról, hogy az emberek a szállítások során kiabáltak az autók rakterében, de ezt a másodrendű vádlott azzal magyarázta: "azért veszekednek és verekednek, mert különböző fajokhoz tartoznak".

A 71 ember halálával végződő tragédiával kapcsolatosan azt mondta: a másod- és a negyedrendű vádlott egyezett meg az emberek szállításáról, ő semmiről sem tudott. Többszöri kérésükre, fáradtsága ellenére végül elvállalta a kísérő szerepét, de arról - tette hozzá - nem tudott, hogy "a kamiont nem lehet szellőztetni", mint ahogy arról sem, hogy a jármű úti célja Németország lett volna.

Kijelentette, a másod- és a negyedrendű vádlott rá vonatkozó nyilatkozatai hazugságok. Felolvasott vallomása végén együttérzését és sajnálatát fejezte ki az emberek halála miatt.

A bíró kérdéseire válaszolva azt is elmondta, a parndorfi ügyként elhíresült eset éjszakáján a másodrendű vádlottól kapott utasítást arra, hogy vegyen gázolajat a járműbe és vizet az embereknek, amit a magyar nyelv ismeretének hányában először megtagadott, de végül teljesítette, és autójával a kamion előtt megállva kitette azokat a fűre, majd továbbhajtott.

Beszámolt arról is részletesen, hogy mivel egy alkalommal verekedésnek vélt hangokat hallott kiszűrődni a kamionból, telefonált a másodrendű vádlottnak, hogy intézkedjenek az elsőrendű vádlottal, mert azt feltételezte, hogy van kapcsolatuk a szállított emberekkel.
Azt mondta, arról nem tudott, hogy az első- és a másodrendű vádlott is kísérte a teherautót.

Állítása szerint az Ausztriában leállított kamionhoz nem ment oda, így nem is nyithatta ki annak ajtaját, de ez nem is a kísérő, hanem a szállító járműveket vezetők feladata volt. A sofőr az út szélén leállított hűtőkocsit elhagyva, beszállva az autójába csak annyit mondott, hogy hajtson el gyorsan, mert jönnek a rendőrök.

A harmadrendű vádlott meghallgatása kedden folytatódik.

A kiemelt jelentőségű bűnügy tizennégy vádlottját bűnszervezetben, a csempészett személyek sanyargatásával, részben üzletszerűen elkövetett embercsempészés bűntettével vádolják. Négy vádlottnak ezen kívül különös kegyetlenséggel, több, részben tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés miatt is felelnie kell. A vádirat összesen 26 vádpontot tartalmaz, amelyek közül a huszonötödik a 71 ember halálát okozó úgynevezett parndorfi ügy.

A bűnszervezet 2015 februárja és augusztusa között 31 alkalommal összesen 1200 embert juttatott illegálisan Nyugat-Európába személyszállításra alkalmatlan, zárt, levegőtlen furgonokba zsúfolva.

2015. augusztus 26-án hajnalban 71 embert zártak be egy belülről nem nyitható, sötét, szellőzés nélküli hűtőkamionba. A Kecskemétről Ausztria felé tartó hűtőkocsiban az 59 férfi, 8 nő és 4 gyermek még magyar területen, gyötrelmes körülmények között megfulladt. Az elkövetők egy rendőri intézkedéstől tartva az ausztriai Parndorf közelében a járművet hátrahagyva elmenekültek.

A 11 bolgár, két afgán és egy bolgár-libanoni állampolgárságú vádlott közül tizenegyet letartóztattak, hárman - a heted-, a tizenketted- és a tizennegyedrendű vádlott - azonban szökésben vannak.

A 71 ember halálát okozó "parndorfi ügy" elkövetésével az ügyészség az első-, a másod-, a harmad- és a negyedrendű vádlottat vádolja.

Az ügyészség négy vádlottra életfogytig tartó, a többi embercsempészre határozott idejű fegyházbüntetést kért.

(MTI)