Lelkes kis kántálók a református egyházközség intézményeiben

Vissza a címlapra

Hagyományos kántálást tart minden évben, karácsony előtt a Kecskeméti Református Általános Iskola, mellyel végigjárják az egyházközség intézményeit. Hagyomány az is, hogy minden évben más-más osztály kántál: idén a 4. évfolyam kapta a feladatot.

Szerdán délelőtt jutott el a 4.a osztály a Pálmácska Református Óvodába (itt készültek a fotók), ahol nagy szeretettel fogadták a gyerekeket. „Jöttünk kántálni, az Istent dicsérni. Szabad-e?" - kérdezte az óvoda tornaszobájába elsőként belépő kisfiú, amire persze határozott „igen" volt a válasz.

Háttér: Elfelejtett népszokás, a kántálás

A kántálás a diákság középkori eredetű énekes adomány gyűjtése, ünnepi köszöntője volt. A szó maga a latin cantacio szóból származik.

A református gyülekezetekben fiatal lelkészek élesztették fel a kántálás szép szokását. Itt nem elsősorban az adománygyűjtése a cél, hanem a közös éneklés varázsa és a találkozás az otthonukban megköszöntött gyülekezeti tagokkal.

A régi szokásban a kántálás minden háznál egyformán zajlik, ajtó előtt, vagy ablak alatt éneklik. Kérdéssel fordulnak a háziakhoz: „Szabad-e Krisztust dicsérni" általában a vezető énekes kérdezi meg a háziakat. Ha nem hívták be őket, akkor ajándékba kalácsot kaptak, ha beengedték, akkor a házban folyt a kínálás, és adományozás.