Köszönetet mondott Kecskemét városvezetése
Évek óta hagyomány Kecskeméten, hogy év végén a város önkormányzata elismerését, köszönetét fejezi ki a Kecskemét gazdasági és szellemi életében meghatározó szerepet betöltő cégek, intézmények vezetőinek. Az eseménynek december 18-án, hétfőn délután a Mercedes-Benz Sport Akadémia adott otthont.
Az évzáró rendezvényt a Mercedes-Benz Sport Akadémia fiatal sportolóinak látványos bemutatója nyitotta meg, majd egy távvezérelt drónnal készült kisfilmet mutattak be a vendégeknek az idei év jelentősebb kecskeméti fejlesztéseiről.
Az évzáró rendezvényen Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere köszöntötte a vendégeket.
- Azt gondolom, hogy ez az év sem telt el nyomtalanul a város életében, és a mi életünkben - utalt az imént látott film gazdag „beruházás összeállítás illusztrálására" a polgármester asszony, majd így folytatta: - Ünnepi díszbe öltözött Kecskemét, ahogy a záró képeken láttuk és ez az ünnepi dísz a megérdemelt munka eredménye. Ezért a köszönet szavaival szeretnék élni mindenkinek, aki abban a munkában részt vett, amit Kecskemét ezekkel a képekkel is illusztrálni tud.
Szemereyné Pataki Klaudia sorolta a városban 2017-ben történt fontosabb fejlesztéseket, mérföldköveket. Említette például a közelmúltban 4.0 névvel rendezett regionális gazdaságfejlesztési fórumot. Itt mondta el, hogy jelen pillanatban összesen mintegy 800 milliárd forintot meghaladó fejlesztések helyszíne Kecskemét. Jelentős ebben a vállalati szféra részvétele (600 milliárd), de az önkormányzati és kormányzati részvétel is impozáns (180 milliárd), a többit pedig a civil szféra adja.
Elhangzott, hogy lakásépítésben is élen járt 2017-ben Kecskemét: jelen pillanatban a folyamatban lévő lakóingatlan beruházások száma meghaladja a városban az ezret.
Kecskeméten idén több ipari beruházás is befejeződött és megjelentek új külföldi befektetők. A német „dominanciát" ma már spanyol, svájci, indiai színesíti. A kínaiakkal pedig intenzív tárgyalásban van a városvezetés.
Rangos nemzetközi fesztiválok - sport, animáció, zene - helyszíne továbbra is a város. Jövő februárban nemzetközi vízilabda kupát rendezünk, 2020-ban pedig itt lesz a Nemzetközi Gyermekjátékok, amelyre egyfajta „kis olimpiaként" 65 országból érkezik 1500-2000 12-15 éves sportoló.