Hajléktalanok tanyáznak Kecskemét belvárosában
Emberi fekáliát fotóztunk több helyen is Kecskemét belvárosában, a Piac és a korábbi Centrum Áruház között, miután olvasóink felhívták a figyelmünket, arra, hogy hajléktalanok tanyáznak szinte folyamatosan arrafelé. (A fotón a „végterméket" tulipánokkal eltakartuk: az eredeti képek szerkesztőségünkben megtekinthetők)
Ezt írta a keol.hu-nak az egyik olvasó:
„Valamit tenni kellene az itt tanyázó részeg és hajléktalan banda ellen. Isznak egész nap, a saját vizeletükben fetrengenek, és a bolt sarkára járnak vécére. Ez megy késő este is.
A gyerekek félnek a puszta látványtól. Nem igaz, hogy nincs megoldás erre a koszra és mocsokra. Állítólag a bolt már szólt a rendőrségnek, de azt mondtak, hogy nem tehetnek semmit. Hol van a közbiztonság és a közegészség ügye? Az egyik hajléktalan engem már pocsékul megátkozott, mert nem adtam neki pénzt. Nagyon kérem, lépjenek valamit..."
Csütörtökön délelőtt munkatársunk arra járt és több, általában magányosan sétálgató hajléktalant is látott. Az egykori Centrum Áruház fala mellett emberi fekáliát és mellettük egy-két papírt találtunk, valamint üres italos üveget is.
Beszéltünk telefonon Csíkos Imrével, a Kecskeméti Városrendészet intézményvezetőjével, aki elmondta, hogy a jelenlegi jogi környezetben sajnos tehetetlenek. Az ugyanis, hogy valaki hajléktalan, nem bűncselekmény. Három esetben járhatnak el ellene: ha erőszakosan kéreget, ha megsérti a közegészségügyi előírásokat és rajtakapják, valamint amennyiben közterületen tömény szeszesitalt fogyaszt. Ez utóbbi esetben is tettenérésre van szükség, de a hajléktalanok nyilván nem isznak szeszt akkor, ha észlelik a közterület felügyelőt.
Az pedig, ha megbüntetik őket és csekket adnak nekik, gyakorlatilag semmit nem ér. Egyenlő a nullával: soha nem lehet behajtani rajtuk.