Finisben az "Év Anyavállalata" - még szavazhatsz a kecskeméti édesanyára

Vissza a címlapra

Az „Év anyavállalata" címért 126 vállalkozónő, anya szállt „ringbe", hogy elnyerje idén a címet. Köztük van a kecskeméti Makráné Kádi Nóra is, akiről korábban már írt a keol.hu. Nóra alapította és vitte sikerre az első házi vasalószolgálatot Kecskeméten, a versenyben pedig jelenleg már a finisben van: a második fordulóba bejutott 10 vállalkozónő közé került. Május 6-án (pénteken) 22 óráig szavazhatnak rá azok is, akik már megtették ezt egyszer - vagy többször -, hogy kecskeméti lehessen 2016-ban az Év Anyavállalata. (Portréfotó: Barbara Bartucz)

ITT lehet szavazni Makráné Kádi Nórára!

- Mivel foglalkozik a vállalkozásod?

- Vasalási szolgáltatást végzünk házhoz szállítással Kecskeméten és közvetlen vonzáskörzetében. Elsősorban olyan elfoglalt magánszemélyeknek, akiknek fontos, és elengedhetetlen a jó megjelenés, viszont a kevéske szabadidejüket nem kívánják vasalással eltölteni.

- Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?

- Hat éve, 2010. júliusban. Az üzleti asszisztensi pozícióm és ezzel együtt a biztos havi fizetésem bizonytalanná vált. Ekkor tudtuk meg, hogy kisbabát várunk. A bizonytalant a biztosra cseréltem: esetemben a vállalkozás volt ugyanis a biztos és az alkalmazotti lét a bizonytalan! Gyorsan és minimális befektetéssel indultam.

- Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet, „vásárlóidat"?

- A friss, ropogós ingeken és mérnöki pontossággal egyformára hajtott pólókon túl szabadidőt és kényelmet adunk megfizethető áron. Kisgyermekes családok, egyedülálló férfiak, nagyon leterhelt fiatal, és korosabb vállalkozó házaspárok, orvosok, sportolók, könyvelők, és nyüzsgésben élő vállalkozók is megbecsült ügyfeleink. Jelenleg kidolgozás alatt van a know-how-nk továbbadásának módja. Hamarosan elérhető lesz az érdeklődők számára az elmúlt 6 évünk üzleti és szolgáltatási tapasztalata. Tartós támogatásunkkal és az általunk végzett marketinggel hozzá tudunk segíteni gyesen illetve otthon lévő édesanyákat, hogy minimális befektetés mellett, alacsony kockázattal kialakíthassák a saját vasalós vállalkozásukat.

- Miért érdemes rád szavazni?

- Hat éve dolgozunk az álmunkért: a családunk szabadságáért. Gyermekeink itthon lehetnek, mára együtt tanulunk, nem járnak oviba-bölcsibe, és ha úgy szeretnénk, az iskolát is együtt végezzük majd itthonról. Otthonunkban igyekszem nyugalmat és rendet tartani, ami mindannyiunk számára fontos, nekem pedig mára a szenvedélyemmé vált, amit igyekszem is továbbadni a blogom olvasóinak.

Nagyon sok munka és lemondás van ebben: a napi pár perc „énidőmet" a vállalkozásra szentelem évek óta. Kampányokat írok, posztokat időzítek, éjszakázok, jegyzetelek, miközben lököm a hintát a játszótéren, időpontokat egyeztetek, szopizások közben üzleti könyveket olvasok, főzés közben hanganyagokat hallgatok vagy posztokat fogalmazok, igyekszem évente minél több üzleti konferencián részt venni. Ilyenkor a gyerekeim is jönnek velünk és játszóházaznak a férjemmel.

Szeretném továbbadni a tapasztalataimat, hozzásegíteni érdeklődő anyukákat (mert bizony sokan vannak) is a saját vasalós vállalkozásuk beindításához, hogy minél többet megélhessék ezt a fajta szabadságot, önállóságot, fejlődést alacsony befektetés mellett és komolyabb induló tőke nélkül. Alapvetően hiszem, hogy a családoknak jót tesz, ha az anya maga osztja be az idejét, és érkezik a családjával foglalkozni. Erre buzdítom anyukatársaimat is. Küldetésemmé vált a fiatal feleségek, háziasszonyok biztatása, inspirálása a rendezett családi életre. Több éve írom a Facebookon a „Háztartásból Jelest", ahol megosztom a tapasztalataimat család, házimunka, gyerekek, házasság témákban. A támogató és bizalmas beszélgetős zárt csoportom, az „Asszonysutyorgó" mára havonta élőben is Sutyorog Kecskeméten.

- Hány gyermeked van és mennyi idősek?

- Klaudia 5 éves múlt, Felícia 2 és fél éves. Ő már a gőzállomások világába született, a szó szoros értelmében...

- Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?

- Négy hónapos „pocakbaba" volt a nagyobb lányom.

ITT lehet szavazni Makráné Kádi Nórára!